, , ,
  •  
  •  
  •  

Kerületünket, illetve a környéket is érintő útfelújítások kezdődhetnek hamarosan, derült ki a Budapesti Közlekedési Központ Facebook-bejegyzéséből. A posztban azt írják, hogy bár a pandémiás helyzet miatt szűkös források állnak csak rendelkezésre, tavasszal a tervek szerint felújítják a Rózsa utcát a Görgey Artúr utca és az Árpád út között.

Ezen kívül Újpalotán az Erdőkerülő utca, a Zsókavár utca újulhat meg, Rákospalotán pedig a Deák utcában indulhat el a felújítás. Angyalföldön a Göncöl utcában, Újbudán pedig a Péterhegyi út egy szakaszát tervezik felújítani. Zuglóban a Vezér utcán indulhat ugyanez.

A rekonstrukció azt jelentené, hogy felújítják az útburkolatot, megjavítják a közvilágítást, illetve ahol szükséges, új gyalogátkelőhelyek is létesülnek, a meglévőket pedig akadálymentesítik.