Az 59-szeres válogatott védő, Fiola Attila a Megyeri úton folytatja pályafutását – jelentette be hivatalos oldalán az Újpest FC.
Az üzletet hétfőn véglegesítették, a 34 éves játékos, aki a 2021-es Európa-bajnokságon gólt szerzett a franciák ellen, idén pedig a Svájc és Németország elleni mérkőzésen is a kezdő csapatban foglalt helyet, a Videotonból érkezik a lila-fehérekhez. Fiola Pakson nevelkedett, ahol 2009-ben lépett először pályára az NB I-ben, 2014-ben a Puskás Akadémiához igazolt, két évvel később pedig Fehérvárra szerződött. Itt nyolc évadon keresztül összesen 165 meccset játszott, idén június végén járt le a szerződése.
“Rutinjával és stabilitásával tovább szilárdítja az újpesti védelmet, és további rotációs lehetőséget biztosít Bartosz Grzelak számára. A pályán kívül is vezéregyéniség, így fiatal játékosainknak iránymutatást, sőt a teljes öltöző számára még nagyobb elkötelezettséget hoz” – írja közleményében az Újpest.
ÚN