Szinte mindent leírtak már Hirmann Lászlóról, amit csak lehetséges. Újpest meghatározó tanárembere és helytörténésze példa arra, milyen egy sikeres pedagógus pályafutás.
Újpest egyik ismert személyisége, a Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium igazgatója rendre kapja a rangos elismeréseket, idén júniusban a Bárczy István-díjat érdemelte ki. Ezt a kitüntetést a Fővárosi Közgyűlés adományozza azon pedagógusok számára, akik olyan kiemelkedő munkával oktatták, képezték, nevelték a jövő generációját, amely hozzájárult Budapest fejlődéséhez.
Az elismerés rangját növeli, hogy a fővárosi oktatási és gyermekvédelmi intézményekben dolgozó több tízezer munkatárs közül kellett kiválasztani azt a 25 személyt, aki leginkább méltó a Közgyűlés által adományozható legmagasabb szakmai kitüntetés viselésére. A Bárczy István-díjra Déri Tibor polgármester terjesztette fel Hirmann Lászlót, aki Karácsony Gergely főpolgármestertől vette át a kitüntetést.
„Természetesen nagyon örülök az elismerésnek, viszont egyáltalán számítottam rá, hiszen nem azért dolgozom, hogy kitüntetést kapjak. Különösképp jólesik az önkormányzat díja, hiszen a Károlyi jó ideje már nem tartozik a hatáskörébe, mégis olyan széles látókörűek voltak, hogy egy iskolaigazgatót terjesztettek fel.”
Néhány éven belül az ötödik, rendkívül rangos kitüntetést vehette át Hirmann László. Először Újpest századik születésnapján kapta meg az Arany Horgony Díjat a Városvédő Egyesülettől, majd a képviselő-testülettől az Újpestért díjat érdemelte ki. Ezt a tankerület elismerő oklevele követte, majd a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át, idén pedig a Bárczy István-díj következett.
A rendkívül szerény intézményvezető szerint bár a díjat ő veszi át, mégis az elismerés az egész közösséget, a tantestületet illeti meg. Talán szimbolikusnak is tartható Hirmann László „éremesője”, hiszen manapság nem divat a pedagógusok elismerése. A Károlyi iskola 13 éve kinevezett igazgatója viszont optimista.
„Úgy érzem, kissé kontraproduktívvá válhat, ha túl sokat beszélnek a tanárok szomorú helyzetéről. A közvélemény azt gondolhatja, hogy már megint a pedagógusokkal van a baj, pedig most emelték a fizetésüket. Másrészt a pedagógustársadalom hangulata is nyomottá válhat, ha kizárólag a problémákra fókuszálunk. Ehhez képest rendkívül tudatos fajta a tanár: nagyon körültekintően választ magának munkahelyet, iskolát és tantestületet. Mivel fix keresettel kell számolni a közalkalmazotti bértábla alapján, ezért az lesz mérvadó, hogy jó hangulatú és haladó szellemű tantestületben dolgozzon a pedagógus. Kijelenthetem, hogy nálunk, a Károlyiban szeretnek létezni a kollégák, és nem vágynak máshova. Az élet nem is olyan apró örömei képesek lehetnek ellensúlyozni a szerény fizetéseket.”
Az igazgató, aki nem szakadt el a történelemtanítástól, leginkább tanítványai és kollégái sikereinek örül.
„Hatalmas eredménynek tartom, amikor átlépi a diák vagy a tanár a saját határait, és kilép a komfortzónájából. Ilyenkor sikerül bebizonyítania magának és környezetének, hogy sokkal többre is képes. Ezek a napi sikerek felemelik a diákot és a közösséget, ezáltal megmutatják, hogy valóban érték a tanulás és a tudás. Másrészt engem is inspirál a Károlyi értékalapú közege. Úgy érzem, egymásra találtunk az iskolával.”
Rendkívüli szerénységgel beszél a legújabb elismeréséről is.
„Akárcsak az előző kitüntetésekre, erre a díjra is úgy tekintek, hogy bár én vettem át, de a kollégáim is kapták. Ugyanis se értelme, se terepe nem lenne a munkámnak, ha nem működne az intézmény és a tantestület.”
Hirmann László mind helytörténészként, mind pedagógusként nagyon elismert, 30 éve tagja az Újpesti Helytörténeti Alapítvány kuratóriumának, és pályakezdő korától fogva rendezi és szervezi a helytörténeti vetélkedőket.
„Tősgyökeres újpesti vagyok, ráadásul történész is. Hatalmas elköteleződés és szerelem a honismeret.”
Ami a helytörténeti vetélkedőket illeti, mindig van friss téma, és újabb és újabb gyerekek érkeznek, hogy megszerezzék a tudást. A felkészülés pedig sosem csak a diákot érinti, hanem otthon az egész család együtt ismerkedik a város történetével.
„Rengeteg olyan történetet ismerek, hogy a kisgyerek a nagyapjával együtt tanulta a helytörténeti témákat, a nagypapa pedig örömmel mesélt, sztorizott az átéltekről, az emlékeiről: arról, hogy az ő idejében hogyan is voltak a dolgok a városban.”
A honismereti vetélkedők hosszú távú hozadéka a civil kurázsi.
„Az a diák, aki ismeri a város történetét, jó eséllyel meg is szereti. Így tud kialakulni a lokálpatriotizmus. Az a fiatal, aki ismeri, az kedveli a várost. Nem szemeteli össze, tudja, hogy óvnunk kell értékeinket, és később talán maga is bekapcsolódik a civil munkába.”
A város krónikása a közeljövőben sem tesz mást, mint eddig: munkatársaival együtt színvonalas helytörténeti vetélkedőket szervez, és továbbra is szerkeszti az Újpesti Helytörténeti Értesítőt.
„A város századik születésnapján jelent meg a Híres újpestiek című kötetem. Nagyon szeretném folytatni, megírni a második részét.”
Ugyanis rendkívüli alázatot érez városunk iránt.
„Mindent ennek a városnak köszönhetek. Nekem otthont és kenyeret ad ez a város. Folyamatosan törlesztek Újpestnek, és sosem lesz nullszaldós, mindig marad tartozásom. Itt születtem, ide hoztak haza a szülőotthonból. Itt voltak az iskoláim, és sosem dolgoztam máshol, mint Újpesten. Családommal együtt ebben a városban élek, három testvérem is itt lakik. Sohase mennék el innen.”
Nem hagytuk ki azt az újságírói kérdést sem, mit kíván városának a lokálpatrióta igazgató. Aki elmondta, hatalmas örömöt okoz neki a város közterületeinek folyamatos zöldülése és szépítése.
„Nem tudom eldönteni, szurkoljak-e annak, hogy újabb híd épüljön Újpesten. Arra viszont az összes újpestivel együtt én is nagyon vágyom, hogy végre megkaphassuk a hármas metrót Káposztásmegyerig.”