Folytassa, kapitány!

  •  
  •  
  •  

Újabb egy évvel meghosszabbította szerződését jégkorongcsapatunk egyik húzóembere, Benk András. Ez lesz a hatodik idénye Újpesten.

Újra döntőbe szeretne kerülni a csapattal, és szép eredményeket is elérne – ezzel indokolta Benk András, miért hosszabbított újabb egy évvel ez UTE jégkorongcsapatával. A hosszabbítás tényéről az UTE hivatalos honlapja számolt be.

„Úgy gondolom, hogy azért legtöbbször maradt bennünk hiányérzet az utóbbi években, ezt szeretnénk javítani. A cél ki van tűzve, még a csapat alakul, de remélem, hogy ütőképes brigád fog összejönni.”

– mondta a válogatott center az UTE Youtube-csatornáján közzétett interjúban.

Benk András 2016 óta szolgál lila-fehérben, ezalatt a csapat egyik legerősebb oszlopává vált. 2017 óta ő a csapat kapitánya is, és elemi része volt abban, hogy a gárda az elmúlt években élcsapattá tudott válni a magyar jégkorongban. Benk tavaly az alapszakaszban 16 mérkőzésen szerepelt, amelyeken 8 gólt és 7 asszisztot jegyzett.

, ,