Folytatódik az adakozás a Megyeri temető új haranglábára

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Újpest polgármesterének az újpesti vállalkozásokhoz kiküldött felkérése, valamint az Újpesti Naplóban közzétett 2020. január 23-i felhívás alapján a Megyeri temetőben felállítandó harangláb megvalósítására 2020. május 25-ig 2.948.650 Ft támogatás érkezett, amelyért mind az Újpesti Városvédő Egyesület, mind az Újpesti Helytörténeti Alapítvány köszönetét fejezi ki.

Amikor a támogató neve és címe egyértelműen megállapítható volt, az Alapítvány egyenként megköszönte a felajánlást, illetve a vállalkozásoknak adóigazolást adott. Tekintettel azonban arra, hogy a harangláb szerkezetének várható költsége 7,0-7,5 millió forintra tehető, a munkát csak akkor lehet megkezdeni, ha ez az összeg rendelkezésre áll. Ezért – most, hogy a koronavírus-járvány lecsengőben van – a városvezetés és a két civil szervezet továbbra is kéri az újpesti polgárokat és vállalkozókat, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a kezdeményezést, folytatva a város nemes hagyományait, hiszen például a Szülőotthon vagy az Árpád-kórház is közadakozásból épült fel.

Adakozni a Helytörténeti Alapítvány 10103173-44504000-00000005-ös bankszámlaszámára történő átutalással lehet. (Más formában történő támogatást nem áll módukban elfogadni.) Az átutalás közlemény rovatában mindenképpen fel kell tüntetni: „az új harangláb felállítására” megjelölést. Ezzel biztosítható, hogy az összeg másra nem használható fel.

A támogatásról adóigazolást adnak, amely a vonatkozó jogszabályok értelmében (sajnos csak vállalkozásoknál, magánszemélyek esetében erre nincs lehetőség) adóalap-kedvezményként elszámolható.