Nyolcaddöntőt játszottunk itthon a Kisvárda ellen. A ki-ki meccs még a 90. percben is döntetlenre állt. A sípszó előtt aztán robbant a bomba, a gyújtózsinór a liláknál volt.
Az első félidőben néhány gyengécske helyzetet leszámítva nem történt sok érdekes esemény, és a lelátón is mindenki azt találgatta, hogy a csapat vajon tartalékol, vagy a Kisvárda egyre erősebb nyomása érik-e góllá. Először az utóbbi jött be: a második játékrész közepén az üresen maradó Peteleu köszönte szépen a lehetőséget, és az ötös vonaláról védhetetlenül lőtt Pajovic kapujába. Síri csend borult ekkor a Szuszára, bár csak néhány pillanatig: a kilátogató nézők kórusa tudatta a csapattal, hogy az eddigi teljesítményük „igen gyenge” – nem ezeket a szavakat használva…
Fotó: Újpest FC
A csapat értett az elégedetlen hangból, gyorsan fel is pörgött: hat perccel később rutinos szélsőnk, Simon Krisztián állt be, majd második labdaérintéséből gyönyörű gólt ragasztott a várdai kapuba: 1-1. Vissza is jött a szurkolók hangja, de már egész más tónusban.
Fotó: Újpest FC
Már a meccs lefújását várták a csapatok, túl a 90 percen, az eredmény egál volt, lélekben pedig mindenki a hosszabbításra készült. Ám az utolsó pillanatokban a lilák szabadrúgást végezhettek el, a csapatkapitány Csongvai Áron oda is állt, és akkora gólt tekert a kisvárdai kapu felső sarkába, amilyet már nagyon régen nem láttunk.
Fotó: Újpest FC
Fel is robbant a stadion, az Újpest megfordította a meccset – Vad II István nem is túráztatta sokáig a csapatokat, a középkezdés után le is fújta a mérkőzést, ami szinte euforikus örömet hozott: negyeddöntőben az Újpest, két saját nevelésű játékos csodás góljaival! Hirtelen az öregebbek sem emlékeztek, mikor volt ilyen utoljára.