Gulyás Gergelyen múlik, melyik kerület kaphat útfejlesztési pénzt

  •  
  •  
  •  

Egy költségvetést módosító alapján a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely ötmilliárd forintot oszthatna szét a budapesti kerületek útfejlesztésére. Ez az összeg közel azonos a kormány által a települési önkormányzatoktól elvont gépjárműadó összegével.

A javaslat szövege szerint a miniszter a budapesti kerületi önkormányzatok részére útfejlesztések és utak aszfaltozása céljából kérelem nélkül támogatást nyújt, vagyis Gulyás Gergely annak ad az 5 milliárd forintból, akinek csak akar.

A módosítóról beszámoló G7 portál megjegyzi, hogy mivel a forrásokat december 31-ig el kell költeni, a pénzt 2021-ben az tudja felhasználni, aki tulajdonképpen már most a közbeszerzési kiírását készíti elő, hogy tavasszal indulhasson az építkezés, és őszre befejeződhessen.

Emlékeztetőül: a tegnapi újpesti önkormányzati testületi ülésen Trippon Norbert alpolgármester módosító indítványt adott be, melynek lényege, hogy a képviselő-testület felkéri a kormányt, hogy a 2021-es központi költségvetésben adja vissza az önkormányzattól elvett, egy teljes évi gépjárműadó-bevételeket, ezért cserébe a kerület vezetése vállalja, hogy a 240 milliós összeget az István út és a Pozsonyi út felújítására felajánlja az ügyben illetékes Fővárosi Önkormányzatnak. Ezt a javaslatot végül 16 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el a képviselő-testület. , ,