Hamarosan megnyílik Újpest első közösségi komposztálója!

  •  
  •  
  •  

A Tél utcánál lévő közösségi komposztáló a környéken élő „komposzt társaság” ötlete nyomán valósul meg, hiszen egyre nagyobb az igény arra, hogy akik az otthonukban keletkező növényi hulladékot az egyéb háztartási hulladéktól elkülönítve gyűjtik kihelyezhessék azt komposztáló ládákba – tudtuk meg dr. Trippon Norbert alpolgármestertől.

Zárt kerítés veszi körbe a komposztálót, és egy térfigyelő­kamerát is kihelyeztek a nagyobb biztonság érdekében. A 4,5×1,5 méteres, 1,1 méter magas, 3 rekeszre bontott, fedett komposztálóra tájékoztató táblák is kerülnek, melyek segítenek abban, hogy tényleg csak olyan növényi anyag kerüljön bele a ládákba, ami odavaló.

Más kerületekben már sikeresen működnek a közösségi komposztálók

Más kerületekben, például Óbudán, Újbudán, Zuglóban, Újpalotán, de környező településeken is például Dunakeszin sikeresen működnek már közösségi komposztálók, a helyi lakosság örömére. Hiszen ezzel a szelektálási folyamattal csökkenthető a kommunális hulladék mennyisége, valamint a képződő új szerves anyag nem vész el, hisz visszaforgatható a kertek talajába, továbbá egy virágos vagy zöldséges balkon növényeihez is ideális. Városunk első komposztáló helyszínének kiválasztásában Perneczky László alpolgármester segített.

Trippon Norbert és Perneczky László

“Elmondhatjuk, hogy Újpesten lila szívvel teszünk a zöld Újpestért. Ne felejtsük el, hogy nem is olyan rég osztottunk szét a helyi lakosság számára 225 kerti komposztáló ládát és 108 konyhai komposztálót, mely programot tavasszal folytatjuk. Hamarosan kezdődnek az őszi faültetések, már ültetik az Újpesti Városgondnokság munkatársai a parkjainkban és tereinken az árvácskákat, melyből 75 ezer darabot helyezünk ki az idén is, és szintén még idén szétosztunk az újpestiek számára 25 ezer zöldhulladékgyűjtő-zsákot is”

– teszi hozzá dr. Trippon Norbert alpolgármester.

A közösségi komposztálót a komposzt társaság és helyi lakosok mellett az Újpesti Városgondnokság felügyeli majd.

, , , , ,