•  
  •  
  •  

A Hangszert a kézbe országjáró programsorozat − a tavalyi nagy sikert követően − idén második alkalommal érkezik Újpestre. A háromnapos, március 5. és 7. között az Ifjúsági Házban rendezett, ingyenesen látogatható zenei játszótér és hangszerkiállítás célja, hogy a gyerekeket közelebb hozza a hangszeres zene világához, felkeltse érdeklődésüket a zenetanulás iránt.

A kiállításra ellátogató gyerekek és felnőttek megszólaltathatják a többszáz kiállított hangszert, köztük dobot és ütőhangszereket, gitárokat, basszusgitárokat, billentyűs-, népi- és klasszikus hangszereket, továbbá az elektronikus zene és stúdiózás területén is kipróbálhatják magukat. Az érdeklődők 18 „rendhagyó énekórán” is részt vehetnek, melyek során profi zenészek tartanak ismeretterjesztő előadást és vezetnek be a különböző hangszerek és zenei stílusok titkaiba.

Az esemény házirendje szerint 8.30 és 14 óra között elsősorban szervezett óvodás- és iskoláscsoportokat várnak, akik számára a foglalkozások korlátozott befogadóképessége miatt regisztráció szükséges. A pedagógusok, intézményvezetők Pacziga Linda programszervezőnél a +36203104100 telefonszámon vagy a pacziga.linda@ujkk.hu e-mail-címen érdeklődhetnek és regisztrálhatnak.

Kedden és szerdán 15 és 18 óra között, valamint március 7-én csütörtökön 10-től 15 óráig a szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki érdeklődik a hangszerek, a hangszeres játék, az élmény alapú zenélés és tanulás, a zenész életmód és általában a könnyűzene világa iránt.

ÚN

, , , ,