, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Guinness-rekord-kísérlettel ünnepli meg a harmincadik születésnapját a Rex Kutyaotthon, ráadásul éppen az állatok világnapján. Október elsején minden érintettet várnak, ugyanis megpróbálják beállítani „A legtöbb örökbefogadott állat egy helyen és időben” rekordját.

Van egy hely Magyarországon, ahol az elmúlt 30 évben közel 25.000 állatot mentettek meg, ivartalanítottak és adtak örökbe. A Rex Kutyaotthon Alapítvány Állatszigetén járunk, ahol az állatmentés mellett a kezdetektől kiemelt figyelmet fordítanak az állatvédelmi szemléletformálásra.

Oktatóprogramjaikon és rendezvényeiken évről évre sok ezren ismerkedhetnek meg a felelős állattartás alapjaival. Egész napos ünnepséget és családi napot rendeznek az újpesti Állatszigeten a jubileum alkalmából.

A színes programok között fellép a Hot Jazz Band, a Misztrál Együttes, Kalap Jakab, valamint neves operaénekesek is érkeznek. Flashmobot, azaz villámcsődületet is terveznek. A Rex alapítója, dr. Király Péter állatorvos ötlete volt a Guinness-rekord-kísérlet, amelyhez várják az örökbefogadott kutyákat és gazdáikat az ország minden részéből.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A jeles napon bemutatják továbbá a Felelős Állattartás Háza terveit, és ismertetik a megvalósulást segítő téglakampányt. A Rex vezetője elmondta, hogy országos oktatóközpontot szeretnének létrehozni a Rex Állatsziget területén, hogy közreműködjenek az állatokkal kapcsolatos szemléletváltásban.

Idén meg is kezdődött a Felelős Állattartás Háza, rövid nevén Rexpedíció megépítése. Az állatvédelem számos problémájára hosszú távon csakis az állatokkal kapcsolatos szemléletváltás kínálhat megoldást.

„Reményeink szerint a 2023-ban megnyíló élményközpontú oktatási intézményben évente akár 100.000 látogató is megfordulhat az ismeretterjesztő előadásokon, és az ország első, kutyákat és a kutyatartással kapcsolatos ismereteket bemutató interaktív kiállításán.”

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Dr. Király Péter arra kér mindenkit, hogy vásároljanak téglajegyet a Felelős Állattartás Házában. Ugyanis az épület legalább százmillió forintba kerül, s állami támogatás híján szükség van a szponzorokra, jóakarókra.

A 12–14 óra között zajló eseményre előzetesen várjuk a regisztrációkat a rex.hu honlapon. A rekordkísérlet célja, hogy felhívjuk a figyelmet a menhelyek szerepére a kóbor állat probléma kezelésében.