Így használható majd a piac mélygarázsa, és így vásárolhatnak az idősek

  •  
  •  
  •  

Az önkormányzati tulajdonban lévő parkolók ingyenes használatára vonatkozó intézkedés, valamint az újra bevezetett vásárlási idősávok az Újpesti Piac és Vásárcsarnok működését is érintik. A részletekről Péhl Gábor ügyvezető igazgató tájékoztatta portálunkat.

Lesz hová tenni az autókat

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a piac mélygarázsát a mai naptól ingyenesen vehetik igénybe azok, akik itt szeretnének személygépkocsijukkal parkolni.

Ezt este 7 óra és reggel 7 óra között tehetik meg.

A parkolásra egyelőre csak a -1-es szinten van lehetőség, de a későbbiekben – az igényektől függően – a -2-es szintet is megnyithatják.

Péhl Gábor emlékeztetett, hogy a parkolót a panorámaliftek segítségével a földszinti főbejáraton, vagy az 1-es illetve a 2-es lépcsőházakon keresztül lehet elhagyni.

Érvénybe lép az idősávos vásárlás

Ugyancsak november 24-től lép életbe a 65 év felettiek biztonságát növelő vásárlási idősáv, de csak hétköznapokon. Szombaton és vasárnap nem lesz 65 év felettiek idősávja az Újpesti Piacon, vagyis hétvégenként bárki vásárolhat időkorlát nélkül – tájékoztatta az Újpest Médiát az üzemeltető.

Hétfőtől péntekig azonban 9 és 11 óra között csak a 65 év felettiek léphetnek vásárlási céllal a vásárcsarnok épületébe.  

A fenti időintervallumokon kívül azonban senki számára nem korlátozott a belépés.

Péhl Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy a vásárlók biztonsága érdekében az idősek vásárlási sávjában csak az alábbi kijelölt kapukon lehet belépni a csarnok területére:

  • Főbejárat: bal oldali kapu.
  • Liszt Ferenc utca: Lipóti Pékség felőli 7. kapu.
  • Károlyi utca: buszmegálló mögötti 2. számú kapu.
  • Mélygarázs: mindkét szint nyitva lesz, ellenőrzés a lejáró elején.

Kiemelte:

A kapukon csak a belépési jogosultság és a megfelelő maszkviselés ellenőrzése után engedik be a vásárlókat.

Az ételudvarok – az idősáv betartása mellett – továbbra is a járványügyi szabályokat betartva, az azokhoz igazított módon működnek. Az étlapokat a főbejáratnál és a felvonókban is kifüggesztették, de a piac Facebook-oldalán is megtalálhatóak.

, , , , , ,