•  
  •  
  •  

Március 8-tól március 30-ig ismét online oktatás lesz az iskolákban. Ez után egy hét tavaszi szünet jön, tehát a remények szerinti következő hagyományos tanítási nap április 7-én lesz. Az érettségi felkészítésre azonban nyitva áll(hat)nak a tantermek.

Minden nap fontos az iskolában, de mivel derékig járunk a második félévben, a rendelkezés leginkább talán az érettségire készülőket hozza lázba; sőt, talán ők azok, akik a legkevésbé nélkülözik szívesen az iskolai környezetet. Ezért fontos nekik, hogy a vizsgákra való felkészülés céljából egyéni és kiscsoportos konzultációk, gyakorlati foglalkozások ebben az időszakban is lehetségesek. Hogy miként, arról az igazgató dönt. Az intézményvezető engedélyével a kollégiumokban is maradhatnak az érettségi előtt álló diákok, vagy akiknek – ahogy a rendelet fogalmaz – “különös méltánylást érdemlő személyi körülményeik ezt indokolják”.

Nem jött váratlanul

Sajnos már volt okunk egy-két osztályt karanténba küldeni, így nem ért minket egészen váratlanul a digitális oktatás újbóli bevezetése, van benne elég gyakorlatunk – mondta el az Újpesti Naplónak Lévai András, a Szűcs Sándor Általános Iskola igazgatója. A részletszabályokat átnézve úgy véli, „egy jól átgondolt és kidolgozott stratégiát” kaptak a minisztériumtól, ami jelentősen megkönnyíti a dolgukat. Az igazgató biztos abban is, hogy az intézményben nem lesz gond a kötelezően előírt gyermekfelügyelettel sem.

A PDSZ kritikus

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának tagja viszont kifejezetten veszélyesnek tartja a kiscsoportos, személyes részvétellel zajló érettségi felkészítőket. Nagy Erzsébet az Újpesti Naplónak nyilatkozva felidézte: korábban felmerült a kormány részéről az érettségiben résztvevők soron kívüli oltása is, de „mára már erről is hallgatnak”. Gondot jelent, hogy az innovációs minisztériumhoz tartozó szakiskolákban – álláspontja szerint helyesen – kizárólag online felkészülés lehetséges, míg a humántárca alá tartozó gimikben személyes konzultáció is; így nem azonosak a gyerekek esélyei.

Tankerület: zökkenőmentes volt az átállás

Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ igazgatója szerint ugyanakkor zökkenőmentes volt az átállás. Tamás Ilona azt mondta lapunknak, hogy a középiskolások már jó ideje online tanulnak, a kiscsoportos érettségi konzultációk eddig is zajlottak, és az összes érintett újpesti intézményében folytatódnak ezt követően is. Az általános iskolákat illetően hozzátette: a tankerületben a gyermekfelügyeleti lehetőséget összesen hat tanuló vette igénybe.  – Azt tapasztaljuk, a szülők is komolyan veszik a védekezést – emelte ki Tamás Ilona.

Ez a cikk az újpesti Napló legfrissebb, március 11-i számában is megjelent. 

 

 

, , , ,