Február végén bemutatkozott és rögtön ízelítőt is adott repertoárjából a sajtónak Curtis első, saját élő zenekara a Curtis Live Band. Az ismert zenészekből álló formációval és a mögötte dolgozó profi csapattal a többszörös arany- és platinalemezes előadó ikonikus régebbi és új felvételeinek legmerészebb színpadi produkciót álmodhatta meg, és mutatja majd meg Újpesten is, augusztus végén a Városnapokon.
A többszörös arany- és platinalemezes előadó-dalszerző Curtis és összesen nyolc, a zenei szakmában elismert név és egyben jóbarát alkotja a zenekart. Az eseményen 6 dalt játszottak el, ahol Curtis saját és Majkával és BLR-rel közös dalai is felcsendültek.
Curtis állandó munkatársa és cimborája, Vígh Arnold producerként és basszusgitárosként csatlakozik, szintén régre visszanyúló kapcsolat fűzi Széles Izához, aki vokalistaként van jelen Hasenfracz Bernadett és Harót Balázs mellett, billentyűsként Demkó Mátyás, gitárosként Géczy Viktor, dobosként pedig az egykori Back II Black alapítója, Glatz Gábor szállt be a projektbe. A bemutató koncerten Curtis minden egyes közös dal után kiemelte együttműködőit, nem felejtve ezzel a kezdeteket.
„Nagyon izgatott vagyok, hiszen itt volt az ideje, hogy változás érjen, talán a legjobbkor jött és jót tett a karrieremnek a Majkával való elválásunk”
– nyilatkozott Curtis, aki köszönetet mondott egykori zenésztársainak és barátainak. Curtis azt mondja, komoly potenciált lát új zenekarában, amely meghatározó tényezője lehet a magyar könnyűzenének, és abban bízik, hamarosan bevehetik a Papp László Sportarénát is.