•  
  •  
  •  

A környezettudatos gondolkodást nem lehet elég korán kezdeni − ebben a szellemben rendeztek idén is újrahasznosító kézműves foglalkozást újpesti óvodások és iskolások számára a káposztásmegyeri Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpontban a Nemzetközi Hulladékgyűjtő Nap alkalmából, amit szeptember 23-án tartanak. A foglalkozást eredetileg kétnapos programként, szeptember 20-21-re hirdették meg a szervezők, a jelentkezők nagy létszáma miatt azonban ötnaposra bővítették.

A Nemzetközi Hulladékgyűjtő Nap az újrahasznosítás és a fenntartható alternatívák jelentőségére és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívja fel a figyelmet. Az ipari- és háztartási hulladék csökkentése érdekében ezek mellett rengeteg aprónak tűnő, de jelentős lépést is tehetünk, például használt ruhák vásárlásával, csomagolásmentes bevásárlással, élelmiszerek esetében maradékmentesítéssel is segíthetjük a környezet megóvását. A Lóverseny téri Közösségi Házban működő Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpontban a gyerekek játékos formában ismerhették meg a hulladékmentesítés módszereit, formáit.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél kisebb korban elkezdődjön a környezettudatos gondolkodásra való formálás − emelte ki dr. Kriskáné Gánóczy Anita kulturális szervező, programfelelős, aki azt is elmondta, a foglalkozáson 150 újpesti gyerek vesz részt.

Többféle korosztály, óvodások és általános iskola alsó- és felső tagozatos diákok is jelentkeztek a programra, a szervezők pedig igyekeztek minden látogató számára az életkorának megfelelő szintű feladatokkal készülni. Az óvodás- és iskoláscsoportok pedagógus kísérőikkel együtt először rövid ismeretterjesztő rajzfilmet néztek meg az oktatóközpontban, melyet beszélgetés követett az újrahasznosításról, arról, mit tehetünk egyéni- és családi szinten a környezet megóvásának érdekében. A felsős diákok esetében szóba került az ökológia lábnyom fogalma és kiszámítása is.

oznorCO

A beszélgetést kézműves foglalkozás követte, ahol a gyerekek papírhulladékból − fel nem használt papírtányérokból, csomagolópapírból, színes papírból és szalagból − készítettek válltáskát, melyet ki is dekorálták. A kisebbek vidám kutyusos formát adhattak az elkészült táskáknak, az idősebbek újságpapírok felhasználásával díszíthették azokat. Ezután a résztevők játékos feladatokat oldottak meg csapatosan, újrahasznosított társasjátékkal, szelektív hulladékválogató játékkal tehették próbára tudásukat és szerencséjüket, de rövid kérdőívet, a nagyobbak pedig kvíz feladatokat is kitölthettek.

A gyerekek és a pedagógusok is nagyon lelkesek, mi pedig nagyon örülünk, hogy ilyen sokan részt vesznek a programon − tette hozzá a programfelelős. Jövőre is mindenképp szeretnénk folytatni a hagyományt, sőt, tovább bővíteni a foglalkozások körét.

RD

, ,