Kásler: ősszel a szokott tanítási rendben nyithatnak ki az iskolák

  •  
  •  
  •  

Az ATV szemléje szerint nem számít a koronavírusos fertőzésszám komoly emelkedésére Magyarországon Kásler Mikós. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) minisztere a Spirit FM Spirit Show műsorában hangsúlyozta: mindenki jól gondolja meg a külföldi nyaralást.

„Ne utazzunk. A leghatározottabban mondom, hogy ne. És az országon belül is kerüljük a tömegrendezvényeket, még akár az esküvőket is”

– fogalmazott a politikus.

Kásler szerint a jelenlegi szigorítások elegendőek a vírus féken tartására, de ez bármikor változhat. A kormány jelenleg úgy számol, hogy ősszel elkezdődhet a rendes iskolai tanév.

Kiemelte:

„Ha tudjuk tartani a paramétereket, akkor úgy gondolom lesz óvoda és lesz iskola is.”

A miniszter az interjúban arról is beszélt, hogy Magyarország 2-3 hetes előnnyel rendelkezik a szomszédos országokhoz képest a megfelelő intézkedéseknek köszönhetően. Mint mondta, az eddig eltelt időszakban

„a megbetegedések száma, a halálozások száma, a gyógyultak száma mind kedvező tendenciát mutat. Az első két kategóriában lényegesen jobbak voltak a mi paramétereink, mint Európában.”

Kásler Miklós a hazai oltóanyag fejlesztésről azt mondta: egyelőre nem tudni, pontosan mikor lesz elérhető vakcina.

„Ezt meg sem kérdezem, tudniillik ez ipari titok. Ez kívül esik a kompetencián. Én annyit tudtam tenni, hogy megteremtettem a feltételeket, a gondolatot átültettem a gyakorlatba. Még a résztvevők némelyike sem tudja, hogy a többi mit csinál, ez majd a végén adódik össze”

– vázolta a helyzetet a miniszter.

Kásler közölte: egyelőre minden szigorítás érvényben marad, a vírust pedig a határoknál kell megállítani.

Helyi szinten dől majd el, mely iskolák nyitnak ki

A Népszava érdeklődésére az Emmi azt a tájékoztatást adta, hogy

„amennyiben a járványhelyzet újabb intézkedések meghozatalát teszi szükségessé, intézményi, helyi vagy regionális szinten kezeljük majd azokat”.

Tehát a tervek szerint ősszel már nem fogják általánosan elrendelni a tantermen kívüli oktatást, csak ott, ahol ez járványügyi szempontból “feltétlen szükséges”.

A minisztérium ezt azzal indokolta, hogy a gyermekfelügyelet biztosításával megoldódhat a szülők tehermentesítése.

, , , , ,