6
nov

Elmegyógyintézetbe került az újpesti gyilkosság 47 éves gyanúsítottja

Letartóztatták és igazságügyi pszichiátriai intézetben helyezték el azt a 47 éves nőt, akit egy újpesti idős asszony meggyilkolásával gyanúsítanak, mert a bíróság szerint a nő zavart viselkedése és a feltételezett bűncselekmény körülményei miatt fennállhat az újabb bűncselekmény elkövetésének veszélye. A gyanúsított mentális állapotát szakértők vizsgálják meg.
6
nov

Már kérhető az influenza elleni védőoltás

Megérkezett a háziorvosokhoz, 60 éves kortól, illetve a meghatározott kockázati csoportokba tartozók számára térítésmentes, és ők november végéig elsőbbséget is élveznek.
5
nov

Közeleg a határidő, december 31-ig kell lecserélni a könyv formátumú személyi igazolványokat

A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint még mintegy 30 ezer régi típusú, könyv formátumú személyi igazolvány van forgalomban, amelyeket december 31-ig kell lecserélni. Az illetékes szaktárca közleményében emlékeztet, hogy a 70. életévüket betöltött állampolgárok számára az új állandó személyazonosító igazolvány kiállítása díjmentes, az új okmány pedig bármelyik kormányablakban igényelhető.
5
nov

Novemberi jeles napok, népszokások, legendák

November az ősz utolsó hónapja, de hangulatában már a telet idézi. A reggelek csípősek, gyakran fagypont alatti hőmérséklettel köszöntenek bennünket, és napközben is hiába bújik elő a nap, bizony hideg van, így előkerülnek a nagykabátok, a sálak és a sapkák. A nappalok egyre rövidebbek, korán sötétedik, így szívesen maradunk a meleg szobában, bekuckózunk egy finom tea vagy egy jó könyv mellé, és gondolatban már az adventi készülődésre, az ünnepvárás meghitt pillanataira hangolódunk. És vajon fehér lesz az idei karácsony? A novemberi jeles napokhoz fűződő hiedelmek talán erre is választ adnak.
4
nov

Nemzeti gyásznap

November 4-e a nemzeti gyászé és a tiszteletadásé, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére, a szabadságért és hazánk függetlenségéért küzdő hősökre, valamint az áldozatokra emlékezünk.
3
nov

Fejes Péter az új legfőbb ügyész

A parlament kedden megválasztotta legfőbb ügyésznek a 2025-ben nyugdíjba vonult Fejes Pétert, volt Vas megyei főügyészhelyettest, aki rögtön le is tette az esküt.
2
nov

Borult, többfelé esős idővel indul a hét

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabb lesz az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés, mindössze 7–11 fok várható, és visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
30
okt

Csillagok a lila-fehér égen – Jön Dunai Ede új könyve az UTE legendáiról

Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!  
30
okt

„… legyen a sírjára virág”

A háborúk újpesti áldozataira emlékezett a Megyeri temetőben az Újpesti Városvédő Egyesült és az Újpest Helytörténeti Alapítvány. Polgárokra, katonákra és ártatlan áldozatokra, akik életét a huszadik század két pusztító világégése törte ketté.
30
okt

Munkaszüneti nap legyen december 24-e?

Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december 24., amely jelenleg csak pihenőnap, így ezt december 12-én, szombaton kellene ledolgozni.