15
nov

Nem kell adózniuk a vendéglátós vállalkozásoknak

15 ezer cég helyzetét könnyítik meg a döntéssel.
14
nov

30 napra ingyenes lesz a net a távoktatásban részt vevő középiskolásoknak

„A köznevelésben és a szakképzésben nappali rendszerű nevelés-oktatásban” részt vevők számára lesz egy hónapig ingyenes az internet.
11
nov

Veszélyben a választás titkossága? – Fotózhatóak lesznek a szavazólapok

A Momentum elnökségi tagja szúrta ki a kormánypárti módosító javaslat visszásságait.
11
nov

A vírus elleni védekezés ürügyén a választási törvényt is átírná a kormány

Különleges felhatalmazás.
11
nov

Gender-definícióval is módosítanák az alaptörvényt

A koronavírushoz nem sok köze van a változásnak.
11
nov

Orbán Viktor kötelező közterületi maszkhasználatot jelentett be

A polgármesterek jelölik majd ki, hol kell viselni a védőeszközt.
10
nov

Ellenzéki támogatással fogadta el a parlament a rendkívüli jogrendet

A rendeleti kormányzás most legfeljebb 90 napig lesz hatályban, utána ismét dönteni kell a meghosszabbításáról.
10
nov

A Fideszes polgármesterek sem rajonganak az iparűzési adó felfüggesztéséért

Parragh László javaslata egyelőre a kormányzati körökben sem aratott hatalmas sikert.
10
nov

Korlátozva: 3 hónap, és tönkremennek a magyar kis- és középvállalkozások?

A nagyobb cégek optimistábbak, a legkisebbek viszont komolyan aggódnak.
9
nov

„A világháború és a kommunizmus óta nem vetemedtek ilyenre” – Déri Tibor a „városunkat romba döntő” tervekről

Nyílt levélben fordult Újpest kormánypárti politikusaihoz a polgármester, hogy együtt lépjenek fel az iparűzési adó elvételének tervével szemben.