•  
  •  
  •  

Voltak ugyan biztató jelek a múlt heti meccshez képest, de ez sem volt elég a pontszerzéshez.  

Rögtön az első félidő elején megdolgoztatták a hazaiak Banai Dávid kapust, akinek már az első tíz percben két hatalmas bravúrt kellett bemutatnia, hogy a csapat ne kerüljön korán hátrányba. Az Újpest támadásai rendre elhaltak, kevés lehetőséget láthattunk.

A mezőkövesdi nyomást a félidő végéig tudták visszatartani az újpestiek, ekkor egy lecsorgó labdát az előre húzódó Katanec pofozott a kapuba, így a félidőre 1-0-ás hazai vezetéssel vonultak a csapatok.

fotó: Újpest FC

A második játékrész elején megint nyomott a Mezőkövesd, akik szerették volna gyorsan eldönteni a találkozót. A folyamatos próbálkozások aztán meg is hozták az eredményt: az 58. percben Besirovic bombázott a kapuba közvetlen közelről, miután Onovo kezéről elé pattant a labda.

Az Újpest azonban nem adta fel: a 75. percben Szakály Péter szépített, három perccel később pedig Beridze lőtt nagy gólt a tizenhatoson belülről.

Nem tartott azonban sokáig az öröm, a 81. percben Cseri Tamás esett el az újpesti tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig értékesítette is, ezzel alakult ki a 3-2-es végeredmény.

Bár a második félidőben hamar magára talált a csapat, sajnos a vereséget nem sikerült elkerülni, így még mindig nem szerzett pontot a lila-fehér gárda az új edző, Michael Oenning vezetése alatt.

, , , ,