•  
  •  
  •  

Mostantól akár az interneten is lefoglalhatják polgári esküvőjük időpontját az újpesti Városházán azok, akik úgy döntenek, hogy ott kötik össze az életüket. Az egybekelési szándékot továbbra is személyesen kell megerősíteni, de – csakúgy, mint más anyakönyvi ügyekben – már ehhez is online foglalhat időpontot a jegyespár.

Az ügyfélbarát ügyintézés érdekében már Újpesten is elérhetővé vált egyes hatósági ügyekben az online időpontfoglalás.

„Első körben az anyakönyvi ügyekben vezettük be ezt a módszert, hiszen ezek azok a hatósági procedúrák, ahol az ügyfeleknek személyesen kell intézniük a papírmunkát. Ezen a területen számunkra éppolyan fontos a várakozási idő csökkentése, mint a polgármesteri hivatalba érkezőknek”

– fejtette ki Dallos Andrea jegyző.

A vírusnak köszönhetjük

Az ügyfélbarát megoldás, amelyet a koronavírus-járvány időszakának tapasztalatai szültek, egyelőre három olyan ügytípust érint, ahol a személyes megjelenés és ügyintézés elkerülhetetlen ugyan, de a hosszú várakozás legalább megspórolható.

A három terület, amelynél élhetünk a lehetőséggel: az apai elismerő nyilatkozat, a házassági szándék bejelentése és a házassági névváltozás. Az első két ügytípusban az ügyintézési idő körülbelül 60 percet vesz igénybe, házassági névnél ez körülbelül 30 perc.

Az első két esetben az anyának és az apának, illetve a házasulóknak együtt kell személyesen megjelenniük a polgármesteri hivatalban, a házassági névváltozáshoz csak a kérelmező jelenléte szükséges.

Ügyeljünk a részletekre!

A három ügytípushoz az ujpest.hu weboldalon, az „Ügyintézés” fül alatt található „Időpontfoglalás” opción keresztül lehet bejelentkezni, előzetes regisztráció nélkül.

Az apai elismerő nyilatkozat és a születési név megváltoztatása esetén az időpontfoglalásnál a kérelmező nevét, e-mail-címét és telefonszámát kell megadni. A házassági szándék bejelentésénél viszont két időpontot kell megadni: először a házassági szertartás időpontját, másodszor a házassági szándék bejelentésének (azaz a jegyzőkönyvfelvételnek) az időpontját.

Természetesen megmarad az a lehetőség is, hogy valaki nem időpontra érkezik, ám a most bevezetett ügyfélbarát megoldás gyorsabb és kényelmesebb.

, , ,