Heves vita alakult ki az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet működése körül Nagy István, a Fidesz kerületi frakcióvezetője, illetve Kanász-Nagy Máté népjóléti alpolgármester között.
A kormánypárti politikus a szakrendelőt vezető Ungár Klárának címzett nyílt levelében arról írt, hogy a jelenlegi városvezetésnek
nem sikerült teljesítenie azt az ígéretét, miszerint XXI. századi egészségügyi ellátást biztosítanak az újpestieknek és megszüntetik a várólistákat.
Az SZTK működéséről szóló 2020-as adatokból ő inkább visszalépést olvasott ki ezen a területen a 2019-es időszakhoz képest. Az ultrahang vizsgálatok várólistáinak csökkenésével kapcsolatban megjegyezte:
„nagyjából ugyanannyi ellátást végeztetek 2020-ban, mint 2019-ben, csak többe került”.
Nagy István arra kérte Ungár Klárát, hogy válaszoljon: valóban sikerült-e felszámolni a várólistákat, vagy a hosszú várakozási időkre nála panaszkodó betegeknek van-e igaza. A kérdés tisztázásához a szakrendelések várólistáira vonatkozó kimutatásainak, az ellátásokra várakozó számoknak és a a szakrendelésekre várható várakozási napok számának nyilvánosságra hozását kérte.
Adatokkal felelt az alpolgármester
A nyílt levélre Kanász-Nagy Máté adott alapos választ a közösségi médiában.
A népjóléti alpolgármester többek között arra kérte elődjét, hogy a szakpolitikai kérdéseket tartsák önkormányzati keretek között, illetve, ha Nagy Istvánhoz valóban érkeznek panaszok az SZTK működésével kapcsolatban, akkor azokat ossza meg vele, hiszen ezekkel kapcsolatban ő az illetékes.
Kanász-Nagy megkérdőjelezte, hogy a szakrendelő vezetése számára előnyös lett volna a pandémia – ahogy azt Nagy István állította –, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy bár az egészségügyi veszélyhelyzet elmúlt, a vírus továbbra is jelen van Újpesten is, a tömeges oltás pedig a szakrendelőben is folyik április eleje óta.
Kitért arra, hogy a szakrendelőre is többletköltségeket rótt a vírus elleni védekezés, ezért a Nagy által felhozott Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) érkezett támogatás nem teremthetett „jelentős tartalékokat”. Az alpolgármester az alábbiakban foglalta össze, mire is fordították a pénzt:
A várólistákkal kapcsolatban kiemelte, hogy az ultrahangos és mammográfiai vizsgálatokra
„már tavaly augusztus óta egyből tudunk a betegeknek időpontot adni, nem kell várni az időpont kiadására”.
Ezzel szerinte megszűnt az a korábbi helyzet, amikor „a szakrendelő recepcióján visszafordították a betegeket”, mert még időpontkérésre is várniuk kellett.
Külön rámutatott arra, hogy a 2019-es adatokat azért sem lehet érdemben összehasonlítani a 2020-as számokkal, mert
március közepe és május eleje között tilos volt radiológiai vizsgálatokat végezni a pandémia miatt.
Az alpolgármester szerint 2020 augusztusára azonban már elfogytak a régóta várakozó betegek, akik előtte időpontot sem kaptak, ezzel szerinte
egyértelműen megszűnt a várólista az egyetlen olyan szakterületen, ahol ez korábban jellemző volt.
Kanász-Nagy arra is kitért, hogy a veszélyhelyzet alatt, tavaly március és május között csak sürgősségi ellátást végezhetett az intézmény, a második hullámban pedig a vírus fellángolás miatt keresték fel kevesebben a szakrendelőt.
Az éves esetszámok kapcsán az alpolgármester a következő táblázatot tette közzé:
„A havi adatok alapján még magasabb 2020 második félévi átlagot kapunk. 2020. június és december között a 2019. június-december időszak 145,6 százalékra nőtt az elvégzett vizsgálatok száma”
– fűzte hozzá Kanász-Nagy Máté.
Hogy a szakorvosi vizsgálatokra hány napon belül kapnak időpontot a betegek, az alábbi táblázatban foglalta össze:
Az alpolgármester rámutatott, hogy várólista egyik szakrendelésen sincs, az előjegyzési lista pedig több helyen csökkent. Ennek magyarázata, hogy a kardiológiai rendelés előjegyzési listája (ami így is alatta van a 2019-es számoknak) a pandémia utáni szabadságolások után 30-35 napra fog csökkenni, majd ősszel 30 nap alá csökken, akárcsak a reumatológia esetében.
Kanász-Nagy Máté szerint a szabadságos időszak után még egyértelműbb lesz, hogy javult a helyzet, a szakrendelő pedig továbbra is soron kívül, azonnal kezeli a sürgősségi ellátásra szoruló betegeket.
Nem közelednek az álláspontok
Nagy István szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszlevélben reagált Kanász-Nagy Máté reakciójára.
A Fidesz újpesti frakcióvezetője úgy véli a népjóléti alpolgármester levele nem adott érdemi választ kérdéseire, ellenben szerinte Kanász-Nagy beismerte, hogy jogos az általa megfogalmazott kritika, és a szakrendelőben
„Déri Tibor és a baloldali ellenzék választási ígéretével ellentétben nem szűntek meg a várólisták”.
Nagy István fenntartja azon álláspontját, hogy a pandémia hasznos volt a szakrendelőnek, ezt az alábbiakkal igyekezett alátámasztani:
„Előnyös volt, mert mint a válaszod is mutatja, lehet hivatkozni rá. Jótékonyan elfedte a polgármester és az alpolgármesterek tehetetlenségét, felkészületlenségét és a városvezetői munkához való viszonyát.
Előnyös, mert a remélem észszerű költekezés mellett még 200 millió forint fölött tudott a Szakrendelő céltartalékot képezni a következő évek fejlesztéseire. Ez ugyan nem a Ti munkátok eredménye, hanem annak tudható be, hogy a gonosz Kormány a koronavírus járvány idején túlfinanszírozta a Szakrendelőt. Úgy „vérezteti ki” az újpesti önkormányzatot, hogy a választások óta közel egymilliárd forint többlettámogatást adott az újpesti egészségügyre. Amit a válaszodban be is ismersz! Remélem, hogy az újpestiek javára fogjátok felhasználni a tavalyi évről áthozott forrásokat.”
A volt alpolgármester szerint a koronavírus-járvány vészhelyzet idején kevesebb volt a háziorvos-beteg találkozó, így a szakrendelői beutalók száma is csökkent, ami
„kedvezett a várólisták ledolgozásának”.
Szerinte a Kanász-Nagy Máté által közöltek nem egyeznek az ő adataival, mert ő a finanszírozott vizsgálatok számából indul ki.
Az ultrahang-vizsgálatok kapcsán rámutat, hogy 2020 januárja és májusa között 2019-hez képest 852-vel kevesebb ilyen vizsgálat történt.
„Összességében a finanszírozott vizsgálatok általam ismert számaiból az jön ki, hogy 2020-ban 329-cel kevesebb ultrahang vizsgálat történt, mint 2019-ben”
– írja Nagy István.
A finanszírozott vizsgálatok számával kapcsolatban az alábbi táblázatot csatolta:
Nagy István szerint az is „elég rosszul néz ki”, hogy a gyermekszemészeten és a reumatológián is „jelentősen nőtt a várakozási idő”. Hozzáteszi:
„Egyes rendeléseken azért nincs hosszú várakozási idő és várólista, mert nem is lehet bejelentkezni az adott szakrendelésre, mert olyan hosszú lenne a várakozási idő.”
Álláspontját több, közösségi médiában olvasható hozzászólással igyekezett alátámasztani, amelyek megnövekedett várakozási időkről szólnak, többek között gyermek és felnőtt ortopédiai, szájsebészeti, bőrgyógyászati és szemészeti vizsgálatok esetén.