Konferencia keretében adták át az Újpesti Szociális Munkáért Díjakat

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Bár a szociális munka világnapja november 12-ére esik, mivel az ágazat dolgozói számára ez munkaszüneti nap, újpest önkormányzata november 10-én tisztelgett a professzionális segítségnyújtók teljesítménye előtt. A Polgár Centrumban tartott Civil válaszok a változó világban című konferencia keretében adták át az Újpesti Szociális Munkért Díjakat is.

„Ünnepelünk és hálát is adunk a legjobb szakembereknek, akik felelősségteljes munkájukkal az év minden napján egyre többet tesznek az emberekért és a családokért”

– fogalmazott köszöntőjében Varju László. Újpest országgyűlési képviselője hozzátette: az Újpest Kapuja VEKOP-projekt megvalósításával a IV. kerület vezetése olyan lehetőséget biztosít, amellyel előrébb léphetnek a szociális ágazatban tevékenykedők. Szerinte dicséret illeti a civil szervezeteket is, amelyek a pandémia rendkívüli helyzetében is rengeteg alkalmat találtak arra, hogy segítsenek az újpestieknek.

Varju László (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

„A szociális munka egyidős az emberi közösségekkel, a humán ágazatban dolgozók pedig különösképpen fókuszba kerültek a járványidőszakban”

– emelte ki beszédében Kanász-Nagy Máté népjóléti alpolgármester. Rávilágított arra, hogy Újpesten, az állami tendenciákkal ellentétben, az önkormányzat igyekszik újra megteremteni a hatékony szociálpolitika feltételeit, amihez az intézményi háttér és összhang fontos ugyan, de a lelkiismeretes szakemberek nélkül nem működhet, akiknek a munkáját mindenben segíteni kell. Arra is kitért, hogy a színvonalas szakmai munkát az önkormányzat idén is jutalom formájában hálálja majd meg.

Kanász-Nagy Máté (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

A legkiválóbbak

Ezt követően Déri Tibor polgármester és Kanász-Nagy Máté átadták az Újpesti Szociális Munkért Díjakat. Idén

  • Csiffáriné Richter Erika, az Újpesti Önkormányzati Bölcsődék Intézménye kisgyermeknevelője és bölcsődevezetője;
  • Orosz Anikó, az Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye Család- és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítője, szakmai koordinátora; illetve
  • Ultsch Leventéné, az Újpest Önkormányzatának Szociális Intézmény „Őszi Fény” Integrált Gondozási Központ terápiás munkatársa érdemelte ki az elismerést.

Kanász-Nagy Máté, Orosz Anikó, Csiffáriné Richter Erika, Ultsch Leventéné és Déri Tibor (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Civilek a válaszúton

Ruszkai Zsolt, a Szociális Intézmény igazgatóhelyettese az állami, piaci és civil szférák kapcsolatáról, a három rendszer különbségeinek és kölcsönhatásainak problémáiról, kérdéseiről adott elő.

Ruszkai Zsolt (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Elmondta, hogy egy az Európai Unió előző pénzügyi ciklusának sajátosságai azt eredményezték, hogy az állam egyre inkább kivonult a civil szféra támogatásaiból, így a javarészt egyesületi vagy alapítványi formában működő szerveződések kénytelenek voltak jobban az adományokra, a piaci szektorra és a saját maguk által kitermelhető profitra támaszkodni. Ez a legtöbb esetben ugyan ingadozó fenntarthatóságot eredményezett, de szép sikerekre is akadt példa. Önmagukban ezek azonban nem elegendőek ahhoz, hogy a civil szféra önellátóvá válhasson, hiszen ahhoz olyan üzleti ismeretekre is szükség lenne, amelyekkel nem feltétlenül rendelkeznek a szervezetek.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Újpesttel kapcsolatban kiemelte, hogy az uniós források a kerületben nagyon fontos támaszai az itt működő, 100-nál is több egyesületnek és a 30-nál is több alapítványnak. A VEKOP-programokban pedig hangsúlyozottan is megjelenhetnek ezek a szereplők, akik olyan közfeladatokban tudnak segíteni a munkájukkal, mint a szegénység újratermelődése elleni küzdelem vagy az esélyegyenlőség növelése.

Utak egymáshoz

Az ezt követő első kerekasztal-beszélgetés résztvevői, Czabán Sára, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ tanügy-igazgatási referense; Papp Pordán Beáta, a Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium dráma pedagógusa; Váradi Krisztina, a Szociális Intézet szociális munkása; valamint Molnár István Gábor, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a civil és az állami, illetve a szociális szférán belüli kapcsolatteremtések fontosságát járták körül.

Czabán Sára, Molnár István Gábor, Váradi Krisztina és Papp Pordán Beáta (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Szomorú tanulság volt, hogy jelenleg viszonylag kevés kapcsolódási pont létezik a különböző intézmények és szervek között, ám egyre több szakmai program szervezésével mindenki szerint könnyebben utat találhatnának egymáshoz a különböző szereplők.

Segítsünk helyesen!

A következő panel a lakhatási helyzethez kapcsolódó nehézségekről, és az ezeken enyhíteni igyekvő civil szervezetek munkájáról szólt.

Hellenbárt László, Bakondi-Kiss Eszter és Tápi Eszter (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Bakondi-Kiss Eszter, a Habitat for Humanity kommunikációs menedzsere; Tápi Eszter, a Twist Olivér Alapítvány intézményvezetője és Hellenbárt László, az S.O.S. Krízis Alapítvány intézményvezetője fontosnak nevezték, hogy a hatékony altruista munkához nemcsak a társadalom minél szélesebb körű bevonására van szükség, de arra is meg kell tanítani az embereket, hogyan tudnak jól segíteni. Ennek lényege az, hogy megfelelő típusú segítő munka, illetve a megfelelő adományok oda kerüljenek, ahol valóban hasznosítani tudják azokat.

Vissza a munka világába

Horváth Andrea, a Budapest Esély Nonprofit Kft. szakmai vezetője; Bángi-Magyar Attila, a Domini Cani ügyvezetője és Burucz Zoltán, a Szociális Intézmény családsegítője arról beszélgettek, milyen buktatói vannak annak, hogy valaki a munkanélküliségből újra munkát találjon magának.

Burucz Zoltán, Horváth Andrea és Bángi-Magyar Attila (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Az előadók szerint egyáltalán nem baj, hogy sok a munkakereső és nincs teljes foglalkoztatás, hiszen a gazdasági számok egyébként pozitívan alakulnak. Sokkal fontosabb, hogy a munkaadók is kellően nyitottak és empatikusak legyenek a leendő alkalmazottakkal szemben, ne csak kizsákmányolható robotokat lássanak bennük. Ugyanakkor fontos, hogy ma már a jogszabályi környezet változásai és a piaci dinamika is időről időre megkívánják a munkahelyek közötti váltást.