•  
  •  
  •  

A szervezők már javában készülnek a Király utcai könyvtárban az október 4. és 10. között esedékes Országos Könyvtári Napokra. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár újpesti tagkönyvtára vezetője a programok mellett a tennivalókról is beszámolt.

Goldoványi Zoltán elmondta, hogy minél több programmal szeretnék megörvendeztetni a könyvtár látogatóit. A részvételt mindössze egyetlen feltételhez kötötték:

„A résztvevőknek semmi más dolguk nincs, csak regisztrálni az fszek0401@fszek.hu e-mail-címünkön, a +36 1 369 4979-es telefonszámon vagy személyesen a könyvtárban. Így ingyen és szabadon látogathatják a programjainkat.”

Goldoványi Zoltán

Lesznek gyerekelőadások, kamaszoknak szóló beszélgetések és egy könyvbemutató is: Zolcer János Gorbacsov titkai című kötetéről tart beszélgetést. A szerző közel áll a Szovjetunió utolsó vezetőjéhez, így biztosan érdekes dolgokat hallhatunk majd tőle.

Az elmúlt évekhez képest változás lesz, hogy idén a könyves vasárnap átkerül szombatra, a rendes nyitvatartási időbe, hogy még többen részt vehessenek a rendezvényen.

„Próbálunk ezen a könyves szombaton az elkészült olvasóligetben egy ligetvásárt csinálni, sok-sok használt könyvnek keresünk majd új gazdát, 300 forintos áron. Ezek elsősorban azok a könyvek, amelyek az elmúlt két évben lekerültek a polcokról, mert már nem olvasták őket”

– mondta el Goldoványi Zoltán.

Ezeken felül az érdeklődőket a másság elfogadásáról szóló beszélgetés, rendhagyó társasjáték, Magyarország madarait bemutató előadás és művészeti kiállítások várják.

, , , , , ,