Középiskolák 32. börzéje az Ifjúsági Házban szeptember utolsó hetében

  •  
  •  
  •  

Harminckettedik alkalommal rendezik meg az újpesti Ifjúsági Házban a Középiskolák börzéjét, mely szeptember 26-a és 28-a között várja a továbbtanulás előtt álló diákokat, szüleiket és a pedagógusokat.

A háromnapos (e tekintetben egyedülálló) rendezvényen 42 újpesti, más fővárosi kerületekben található, illetve főváros környéki tanintézmény mutatkozik be az érdeklődőknek, köztük gimnáziumok, szakképző iskolák és technikumok. Az iskolák kitelepüléssel, standdal, számos közülük pedig előadással is készül, hogy segítsen a választásban azoknak a tanulóknak és szüleiknek, akik még nem tudják, az általános iskola befejezését követően merre induljanak tovább. Néhány tanintézmény egyéb programokkal, színpadi műsorral, bemutatókkal is készül az eseményre.

Az iskolák mellett, mint minden évben, idén is jelen lesz a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézménye, melynek munkatársai egyéni beszélgetések, konzultációk során segítik a bizonytalan diákokat az iskolaválasztásban. A börzén történt beszélgetést követően, amennyiben a részt vevő diákok és szüleik nyitottak rá, a szakemberek további személyes konzultációra is meghívják őket a Pályaválasztási Tanácsadó Vas utcai telephelyére.

A börzét bárki ingyenesen látogathatja nyitvatartási időben (keddtől csütörtökig 10-től 19 óráig), de szervezett, hetedikes és nyolcadikos iskolai csoportokat is fogad a rendezvény. Az ő esetükben előzetes regisztrációra van szükség, melyet Vass-Fekete Eszter kulturális szervező e-mail-címére (vassfekete.eszter@ujkk.hu) várnak a szervezők az iskola és az osztály neve, a csoportlétszám és a kísérő pedagógus elérhetősége (mobiltelefonszám, e-mail-cím) feltüntetésével, illetve két alkalmas időpont megnevezésével. A beosztás félórás időintervallumokban történik.

 

A börzén részt vevő tanintézmények:

Csak előadást tart

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium IV. Béla Király Tagintézmény

Újpesti Babits Mihály Gimnázium

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium

 

Csak standdal jelenik meg

Boldog Adolf Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budai Technikum

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Varga István Közgazdasági Technikum

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikum

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Csonka János Technikum és Szakképző Iskola

Budapesti Kreatív Szakképzési Gimnázium Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikum

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Pataky István Híradásipari és Informatikai Technikum

Facultas Humán Gimnázium

Garabonciás Középiskola Budapest

Gourmand Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakközépiskola, Technikum és Gimnázium

Innovációs Gimnázium

Kanizsay Dorottya Katolikus Középiskola

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Budapesti Területi Szervezet

Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Budapesti Tagintézménye

Salkaházi Sára Katolikus Iskola

Semmelweis Egyetem Bókay János Többcélú Szakképző Intézménye

Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézménye

Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola és Gimnázium

Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum

Szent Benedek Gimnázium

 

Standdal jelenik meg, és előadást is tart

Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

Bethlen Gábor Technikum

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Katona József Technikum

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Technikum és Kollégium

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Verebély László Technikum

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum

Budapest XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium

Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulás és Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézménye

Kovács Pál Baptista Gimnázium

Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium

Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium

Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Többcélú Szakképző Intézménye

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola

Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium

Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium

, ,