Közlekedési változások a metrófelújítás utolsó szakaszában

  •  
  •  
  •  

November 7-én kezdődik az M3-as metróvonal középső, Lehel tér és Nagyvárad tér közötti szakaszának rekonstrukciója. Így változik a közlekedési rend az érintett városrészekben.

Az M3-as metró középső szakaszának felújítása idején – ahogy az északi és a déli vonalrész rekonstrukciójakor is – a BKK nemcsak metrópótló buszokat indít, de bővíti a metró lezárt szakaszát elkerülő közösségi közlekedési járatok kínálatát is, további alternatívát kínálva a fővárosban utazóknak.

A metró hétköznap és hétvégén is Kőbánya-Kispest felől a Nagyvárad térig, Újpest-központ felől pedig a Lehel térig jár majd. A kimaradó szakaszon korszerű, alacsonypadlós, légkondicionált pótlóbuszok közlekednek M3-as jelzéssel. A buszok a lehető legsűrűbb, folyamatos követéssel, csúcsidőben 45 másodpercenként indulnak.

A metróval a Nagyvárad térre érkezők a 2M jelzésű új villamosjárattal is közvetlenül elérhetik a belvárost. Az új járat a Keleti pályaudvartól a Jászai Mari térig közlekedik, kiszolgálva a belváros számos forgalmas csomópontját.

Az észak-déli irányú utazások segítése érdekében a BKK jelentősen megerősíti a belvárost és a pótolt metrószakaszt elkerülő 1-es villamos kínálatát: a Bécsi út / Vörösvári út és Népliget között 1M jelzésű új sűrítőjárat indul.

Újpest felől érdemes igénybe venni a megszokottnál gyakrabban induló 20E gyorsjáratot, amely a Rózsa utcai lakótelep jobb kiszolgálása érdekében megáll a Keleti pályaudvar irányába a Munkásotthon utca megállóban is.

, , ,