Közös ünnepi készülődés a Berda48-ban

  •  
  •  
  •  

Együtt készülődhettek a családok a mindenszentek és a halottak napja megünneplésére az Újpest Kapuja városrehabilitációs projekt keretében szervezett közösségi délutánon a Berda48 rendezvényteremben, október 28-án.

A Szociális Intézmény, a Habitat for Humanity, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és az Újpesti Szent József Templom és Plébánia közreműködésével megvalósult, Őszi kavalkád névre keresztelt program résztvevői lelkigyakorlaton ismerkedhettek meg mélyrehatóbban az ünnepkörhöz kapcsolódó keresztény hagyományokkal, legendáriummal és népszokásokkal.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Együtt készíthették el az idei temetői díszeket, valamint elleshették a tökfaragás egyszerűbb és rafináltabbnál rafináltabb fogásait is.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Az esemény keretében osztotta ki a Szent József Plébánia a rászoruló családok számára gyűjtött élelmiszer- és ruhaadományait. A megjelenteket pogácsával, üdítővel és sütőtökkrémlevessel várták a szervezők, akik természetesen játékos vetélkedőkkel és értékes nyereményekkel is készültek a kicsik és nagyok számára egyaránt.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A mosolyokban gazdag összejövetel végén tartott csoportos gyertyagyújtáson arra is lehetőség volt, hogy a résztvevők fényt költöztessenek a nap folyamán serény munkával elkészített, ötletes és változatos töklámpásokba, ami különleges hangulatot kölcsönzött a rendezvény esti lezárásának.

(A rendezvény a VEKOP-6.2.1-15-2016-00001 azonosítószámú „Újpest Kapuja” térségmegújítási és városrehabilitációs projekt keretében valósult meg.)

, , , , , , , , , , ,