Lépésről lépésre, avagy a járható Újpest, meg a teknős farka

  •  
  •  
  •  

Lehet egy úttestre azt mondani, hogy „szép”? Persze, hogy lehet, ha az! Ha a felülete sima, nem repedezett, nem kátyús, ha a csatornafedők vele egy szintben vannak, stb. Nos, a Szent László tér szép lett!

Igen, befejeződött a felújítás, és valóban szépre sikerült! Eltűnt a majd’ évszázados kockakő – mely „születésekor” még forradalminak számított a szilárd útburkolatok világában, de mára már alkalmatlannak bizonyult a gépjárműforgalom számára –, helyette sima aszfaltos kopóréteg feszül az úttesten. Mindez a Nagysándor József utat is érinti, hiszen az egész környék megújult!

Komoly közterület-felújítási szakasz állomásához ért Újpest. Hiszen beszélhetünk a Tűzoltó Skanzen előtti viacolor járda felújításáról, vagy – ahogy Trippon Norbert alpolgármester úrtól és a körzet önkormányzati képviselőjétől, Péter Pál Szécsi úrtól megtudtuk – a Szent Imre utca Leiningen és Bajza József utcák közötti szakasza is megújult mostanra. És nem csak ezekkel készültek el!

Térrácsos felületet kapott – a régi saras, gödrös, murvás – parkoló. Felújították a Teknős kutyafuttatót ahol új zsilipes kapuk, napelemes lámpák, kutyaitatók, valamint új eszközök várják kedvenceinket.

Újabb fák kerültek kiültetésre a zöldterületekre. Végre újra „kinőtt” Újpest szeretett, ikonikus teknős szobrának a farka, pontosabban kijavították a szobrot, és az ellopott farok helyett új került a helyére. (Köszönet érte Nagy Géza szobrászművésznek!)

Mint Czigler László alpolgármester és körzeti képviselő, valamint Trippon Norbert alpolgármester uraktól megtudtuk, a következő lépésben a szoborhoz tartozó csobogó is hamarosan beindulhat. Bő négy évvel ezelőtt kezdődött Újpest élhetőbbé tétele, és mint látható a program él, működik, lépésről lépésre megvalósul. Köszönet érte!

, , , ,