Március 24-én helyezik örök nyugalomra dr. Fedor Zoltánt

  •  
  •  
  •  

Március 24-én kísérik utolsó útjára dr. Fedor Zoltán orvost.

Az Újpestért Díj kitüntetettjétől a Megyeri temetőben vesznek majd örök búcsút.

A gyászoló család azonban kiemelten kéri az elhunyt tisztelőit és egykori betegeit, hogy a vírushelyzetre és a járványügyi szabályozásra való tekintettel

ne vegyenek részt a temetésen, mert az kormányrendeletbe ütközne.

Ehelyett arra kérik a megemlékezőket, hogy a szertartás után egy órával,

16 órától róják le kegyeletüket a temető 3204/0/56/9-es parcellájánál.

Dr. Fedor Zoltán hat évtizeden át ügyelt az újpestiek egészségére és szolgálta gyógyulásukat.

Betegei, kollégái és barátai is türelmes, nyugodt, régi vágású úriemberként ismerték, aki 1953 óta lelkiismeretesen és nagy odaadással végezte hivatását a IV. kerületben.

Kezdetben a Károlyi Kórház orvos gárdáját gyarapította, ahol a belgyógyászat és a reumatológia mellett belekóstolt a sebészetbe is.

Az SZTK vezetése 1956-ban kérte fel a körzeti orvosi hálózat megszervezésére, saját rendelőjét is ekkor nyitotta meg a Görgey és a Kölcsey utcák sarkán.

De később a Péterffy Sándor utcai rendelő reumatológiáján is praktizált, amelynek rendelését szintén ő szervezte meg.

1999-ben a kerület lakóiért végzett fáradhatatlan munkájáért Újpestért Díjjal tüntették ki.

67 évesen vonult nyugdíjba, ám az orvoslással ekkor sem hagyott fel: feleségével közösen indítottak magánpraxist, a Fóti úti rendelőben.

A fehér köpenyt csak 2003-ban akasztotta szögre végleg, ekkor következtek számára a valódi nyugdíjas évek. 2009-ben Fölfeszülő szivárvány – Fedor doktor mesél címmel könyvet jelentetett meg a karrierje során megtapasztalt élményeiről.

Az Újpest-szerte köztiszteletnek örvendő orvos 2021 februárjában távozott az élők sorából.

Emlékét kegyelettel őrizzük!

, , , , , , , , ,