Megújul a Nyár utcai óvoda

  •  
  •  
  •  

A mai napon átadták Déri Tibor polgármester, Bedő Kata oktatási és kulturális alpolgármester, illetve Trippon Norbert gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester részvételével a Nyár utcai óvoda felújításának első ütemét.

Trippon Norbert Facebook bejegyzésében azt írja, az első ütem keretében négy csoportszobát, közösségi helyiséget (amelyben sófalat is kiépítenek a későbbiekben), iroda, vizesblokkok, mosókonyha (vadonatúj ipari mosó- és szárítógépekkel) adtak át.

A második ütem kivitelezése a bontási munkálatokkal megkezdődött. A folyatódó felújítás keretében kívül-belül megújul az óvoda, új nyílászárók, hőszigetelést, elektromosan mozgatható árnyékolókat építenek be, valamint itt létesül az Újpesti Intézményi Zöldfalak Program keretében az első élő növényfal is. Nyáron egyúttal az udvart is felújítják kerül, ahol kreszpálya is lesz.

A kivitelezés az intézményvezető, Altner Edit, a kivitelező és a műszaki ellenőr szoros együttműködésével valósul meg, különösen figyelve az óvoda egyes igényeire és észrevételeire.

“Reméljük, hamarosan mindez nagy örömére szolgálhat a közel 190 óvodás gyermeknek és családjaiknak, valamint az óvoda több mint 30 dolgozójának“- írja Trippon Norbert.

, , , , ,