•  
  •  
  •  

Egy srác, aki az újpesti Duna-parton tanult meg kacsázni, majd vízre szállt, és meg sem állt, amíg be nem írta magát a legjobbak közé. 2012 augusztusában kajak kettesben olimpiai bajnok lett. A mesébe illő történet pedig az elmúlt tíz évben is folytatódott. Dombi Rudolffal az általa újraálmodott „Duna-strandon”, a Bisztró 58-ban beszélgettünk.

Agyonboncolgatott téma, így én nem is fárasztanálak ezzel, de azért arra kíváncsi vagyok, hogy ennyi év távlatából mit gondolsz, mi változott meg benned a leginkább, amikor olimpiai bajnok lettél?

Amikor az olimpiát megnyeri valaki, akkor szentül állítja, hogy semmi nem fog változni, de aztán az élet bebizonyítja, hogy kénytelen vagy megváltozni, hiszen alapvetően másként tekintenek rád az emberek, mást várnak tőled. A viselkedéseddel példát kell mutatni, ez egy akkora felelősség, ami igenis megváltoztat.


Ez csak az egyik része. A másik, szerintem nehezebb feladat, hogy neked is más elvárásaid lesznek magaddal szemben, hiszen ezzel a címmel meglehetősen magasra tetted fel magadnak a lécet. Az első huszonöt évem kizárólag a sportról szólt, a londoni olimpia óta eltelt tíz évben pedig az élet többi területén próbálok olyan célokat kitűzni és elérni, amiktől úgy érzem, hogy méltón képviselem az olimpiai bajnokok klubját.

A médiának köszönhetően egy kicsit közszereplő is lettél, ezt hogyan tudtad megszokni?

Jó, hogy közszereplőt, és nem celebet mondtál, mert ezek szerint sikerült betartanom azt az éles vonalat, amit ezzel kapcsolatban húztam. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, ráléptem erre a vonalra, de szerencsére még időben kapcsoltam. Idén öt vagy hat műsorral kerestek meg, de egyet sem vállaltam. Nem ebbe az irányba szeretném elvinni az életem.

Miért döntöttél úgy, hogy az élsportolói életet „civilre” váltod? Mivel telnek most a hétköznapjaid?

Az olimpia után még öt évig kajakoztam, nyertem még vb ezüst-és bronzérmet is, aztán valahogy csökkent a motivációm és elkezdett az érdekelni, hogy mi lesz a sport után? Hogy állom meg a helyem a civil életben?
Azt tapasztaltam, hogy nagyon sokan vannak, akik későn hagyják abba az élsportot, aztán nem találják a helyüket, ezt nem szerettem volna megvárni.


Miután abbahagytam a kajakozást, volt pár hónap szünet és munkába álltam, amit – mint anno a sportot – a nulláról kellett felépítenem. Ezt az életformát én addig nem ismertem, gyakorlatilag burokban éltem.
Nem mentem távol a sporttól, mert azt gondolom célszerű olyannal foglalkozni, amihez értek. Dolgoztam a Diáksport Szövetségnél, majd a Kajak-Kenu Szövetség tulajdonában lévő Canoe Kft.-hez szerződtem, ahol az elmúlt öt évben bejártam a ranglétrát, jelenleg ügyvezető igazgató vagyok.
Ami nagyon érdekes, hogy bár hobbi szinten sportolok, a szervezetem nem is bírná mozgás nélkül, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt öt évben hányszor ültem hajóba. Annyira kiégtem az aktív sportban, hogy azt hiszem, pont időben hagytam abba.

Azért a Duna iránt érzett szerelmed szerencsére nem múlt el, hiszen most itt beszélgetünk az egykori Duna-strandon, aminek te nyerted meg az üzemeltetési jogát, és ami neked és a családodnak köszönhetően mára régi fényében pompázik.

Nehéz szavakkal kifejezni, milyen érzések kötnek ehhez a helyhez. Apukám itt nőtt fel és a gyerekkorom jelentős részét én is itt töltöttem. Itt szálltam először vízre, és a szüleim itt nézték az olimpiai döntőt. Amikor bezárt és szép lassan az enyészeté lett, a szívünk szakadt meg.
Elhatároztuk, ha megnyerem az önkormányzat által kiírt pályázatot, akkor mindent megteszünk azért, hogy visszahozzuk azt az életérzést, amiért mi és még több száz újpesti imádta ezt a helyet. Nem egy vendéglátóhelyet szerettünk volna kialakítani, hanem egy olyan nyugis teret, ahol mindenki otthonosan érzi magát, aminek olyan közösségkovácsoló ereje van, ami semmihez sem fogható. Nagyon bízom benne, hogy ez sikerült.

Láttam fotókat még arról az állapotról, amikor a kulcsokat megkaptátok. Bevallom, akkor el nem tudtam képzelni, hogy itt egyszer újra élet lesz.

A szüleimtől örököltem, hogy már-már ijesztő módon szeretem a nehéz dolgokat, azokból mindig jó sül ki. Abban biztosak voltunk, hogy szeretnénk, és abban is, hogy nehéz lesz és lesznek meglepő dolgok. Hát voltak, de az egész család összefogott, és közösen megoldottunk mindent.


Mostanra a terveink nagy része már megvalósult. Hamarosan a medence is elkészül, és akkor valóban lesz minden, ami ennek a helynek a varázsát adja. Ezzel szeretném megköszönni és viszonozni azt a sok jót, amit az újpestiektől kaptam. Ide bárki, bármikor jöhet. Ha csak kiszakadna otthonról, vagy egy jó ebédre vágyik, vagy éppen csak kifeküdne a fűbe és olvasna. Ez mindenki kertje.

Azt mondtad, a tervek nagy része készült el. Mik a jövőbeni célok?

Nagyon sok hosszú távú tervünk van. Szeretnénk minél több sportolási és kikapcsolódási lehetőséget biztosítani. Lesznek pingpongasztalok, lengőteke, tűzrakóhelyek, és felújítjuk a kis bérbe vehető szobákat is. A másik nagy tervünk a Bisztró 58 előtt lévő Duna-part igazi pihenőhellyé alakítása, és csónakot is lehet majd bérelni.

Domján Vivien

, , , , ,