Közhely, de igaz, hogy Karig Sára élete kész regény. Pontosan ezt, regényt szeretne írni a műfordító-szerkesztő egyik unokahúga, Luca neves nagynénje pályafutásáról. A Karig család, a leszármazottak nagyon boldogok azért, hogy – amennyiben a főváros is jóváhagyja – hamarosan teret neveznek el neves rokonukról Újpesten. Karig Sárára unokahúga és keresztlánya, Karig Zsuzsanna emlékezik az Újpesti Naplóban.
„Sára az utolsó időkben itt, Újpesten, a Klára utcai családi házban élt, itt érte a halál. Egy többgenerációs családi házról van szó, mi is együtt éltünk vele. Rövid ideig a Klára utcában lakott Perneczky László alpolgármester is, aki nagy tisztelője volt Sárának. Ő javasolta, hogy viselje a nevét egy újpesti tér” – meséli Karig Zsuzsanna középiskolai tanárnő.
Karig Sára (1914-1999)
A bajai születésű Sárát unokahúga szerint szabad szellemben nevelte fel zenetanár édesapja, aki nyelvtanulás tekintetében is önállóságot biztosított számára. Egyetemi évei során ismerkedett meg Radnóti Miklóssal és Szent-Györgyi Alberttel. Ezt követően csaknem négy évet tartózkodott Nagy-Britanniában, ahol tökéletesen elsajátította az angol és a német nyelvet. Hazatérte után, 1937-ben ismerte meg a magyarországi szociáldemokrata mozgalmat, s élete végéig baloldalinak vallotta magát. „A legszorosabb társaságához tartozott Radnóti Miklós, a felesége, Gyarmati Fanni azaz Fifi és Bálint György író.” Barátságuk Fifi nénivel az utolsó pillanatokig megmaradt. „Gyarmati Fanni rendszeresen látogatta Sárát. Mivel mindkettőjüknek tacskója volt, imádtak közösen kutyát sétáltatni.”
Az irodalmár a vészkorszakban a svéd Vöröskereszt gyermekosztályán dolgozott, ahol rengeteg gyermek életét mentette meg. Később ezért megkapta a Világ Igazai, a Yad Vashem Emlékplakettet. Azonban a hősnő élete kis híján kettétört a legsötétebb kommunista időkben, hiszen az 1947-es választásokon biztosként azonnal jelentette a választási csalást. Másnap már a Gorkij fasorban, a kémelhárítás kínzókamrájában volt, a végállomás pedig Szibéria lett. Majdnem 7 évet töltött a vorkutai munkatáborban, ahol bár rengeteget éhezett és fázott, később sose panaszkodott, nem mesélt az átéltekről. „Sára a jelenben élt, sohasem révedezett a múltba. Csupán annyit mesélt, hogy miként tanult meg csirizből palacsintát sütni. És megtartott egy apró tányért, amelyből a lágerban evett.” Ott, Vorkuta poklában tanult meg tökéletesen oroszul, ukránul és bolgárul is, később számos bolgár szakos egyetemista járt hozzá tanulni. „Tudtommal nekik mesélt az átéltekről. Hozzáteszem, a rendszerváltozás előtt szigorúan tilos volt erről a tabutémáról beszélni.”
Az elszenvedett borzalmakért némiképp rehabilitálta az élet. 1956-tól az Európa Könyvkiadó főszerkesztője lett, neves szerkesztőként és műfordítóként József Attila-díjjal jutalmazták. Fordítói tevékenységéért pedig kétszer is elnyerte a bolgár állam legrangosabb kitüntetését, a Cirill és Metód díjat. A mindig aktív művész a következő generációhoz tartozó költőkkel is szoros kapcsolatot ápolt. „Orbán Ottó és Tandori Dezső is a köréhez tartozott. Sosem felejtem el, amikor egyetemistaként abban az érdemben részesültem, hogy én vihettem el egy szöveget Weöres Sándornak és Károlyi Aminak” – emlékszik Zsuzsanna, aki szerint keresztanyját ma afféle örökmozgónak tartanánk. Bár nagyon határozott és erős egyéniség volt, rendkívül emberi és megértő jellemvonásokkal bírt. „Halálát követően a teljes könyvtárát a Politikatörténeti Intézet Könyvtárának adományoztuk, az általa gondozott Károlyi-hagyatékkal együtt.”
ÚN