„Volt valami egyéni íz a karakterükben, erős relief, amely megkülönböztette őket mindenki mástól” – így jellemezte Schöpflin Aladár azt a modern hazai sajtóviszonyokat megteremtő hírlapíró-nemzedéket, amelynek Molecz Károly is tagja volt. Mint sokan a XIX–XX. század művész- és alkotói világából, ez a nagy formátumú szakmai újító is Újpesten töltötte élete alkonyát, ám több, tragikus sorsú kortársához hasonlóan ez számára sem a felhőtlen öregkort jelentette.
Papírforma
Molecz Károly pályája nem sokban különbözött újságíró kollégáinak szokott életútjától: mint oly sokan, ő is vidékről került a fővárosi sajtóélet vérkeringésébe.1867. szeptember 14-én született Szentesen, ahol a gimnáziumi tanulmányai befejezéséig élt. Ezt követően a selmeci evangélikus líceum növendéke lett, majd Budapestre került joghallgatónak. Ekkor még nem is gondolt újságírói pályára: vármegyei tisztségre vágyott. Köztisztviselői karrierjének beindításához pártfogóra volt szüksége, amelyet szülővárosa országgyűlési képviselőjétől, Törs Kálmántól remélt.
Ám a politikus – aki egyébként maga is remek újságíró volt – nem a parlamenti életben, hanem a kor egyik legolvasottabb lapjánál, a Vasárnapi Újságnál szerzett állást a jótollú, nagy munkabírású jogászpalántának.
Jurátusból képszabó
Az ifjú Molecz hamar kitanulta az újságírás és a szerkesztés csínját-bínját, különös tekintettel a képszerkesztésre. Ebben megnyilvánuló tehetsége ritka kincsnek számított, mivel a folyamatosan fejlődő reprodukciós eljárásokat és illusztrációs technikákat csak kevesen ismerték.
Molecz Károly
Az ő munkája teremtette meg az arányos és ízléses átmenetet a régi, fametszettel történő utánnyomás és a modern kémiai eljárásokkal való reprodukálás között. Úttörő módon ő honosította meg a fényképeket a hazai újságillusztrálásban. Nem véletlen, hogy a képszerkesztés terén hamarosan szabad kezet kapott Nagy Miklós főszerkesztőtől, akivel hamar jó barátságba került.
Aranykor
Az 1900-as évek elején lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a trónörökös, a Rudolf főherceg nevével fémjelzett Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben elnevezésű, 21 kötetre rúgó, a Habsburg-birodalom tájait, életét és népeit bemutató könyvsorozat szerkesztésében. A terjedelmes mű munkálatai alatt megismerte a kor magyar festészetének legkiemelkedőbb mestereit, akiknek munkát adott a Vasárnapi Újságnál.
A Vasárnapi Újság fejléce
„Minden nagyképűség nélküli ember volt, a végletekig közvetlen és amellett művészi dolgokban igen fejlett ízlésű; konzervatív, de abból a fajtából, amely fel tudta ismerni a modern újban is a jót. Pályáján számtalan íróval, művésszel került ismeretségbe s meg kell mondani, mindenki rokonszenvesnek találta, mert minden ügyet gyorsan, okosan intézett el s közben mindig akadt kedve és ideje egy-egy humoros kiszólásra, jó tréfára”
– írta róla szeretetteljes visszaemlékezésében Schöpflin, aki szintén egyike volt azoknak a fiatal tehetségeknek, akiket az immár segédszerkesztőként dolgozó Molecz karolt fel. (Érdekesség, hogy a második világháború utáni kommunista irodalomtörténet épp az őt halotti beszéddel és nekrológgal búcsúztató Schöpflinnel igyekezett szembeállítani Molecz alakját, mint az írón gúnyolódó, megrögzött antiszemitát, ami természetesen nem volt igaz.)
1905-től, amikor Hoitsy Pál került a hetilap élére, teljes egészében ő vette át a szerkesztőség két melléklapjának, a Képes Néplapnak és a Politikai Újdonságoknak a szerkesztését.
Keserű évek
1907-ben súlyos veszteség érte: barátja, az ekkorra súlyos betegségben szenvedő Nagy Miklós öngyilkos lett. Molecz ettől kezdve még inkább a munkába temetkezett. 1912-ben, a szerkesztőségnél töltött 25. jubileumát ünneplő cikkben kollégái így emlékeztek meg munkamoráljáról:
„Éveken át még a szabadságidő áldásait sem ismerte, s a vasárnapi munkaszünet pihenését se vette igénybe. Kizárólag az újságnak és melléklapjainak élt.”
Az első világháború és az utána következő események fokozatosan elsorvasztották a Vasárnapi Újságot, amely 1921-ben megszűnt. Molecz Károly ebben az időszakban már a visszavonulást tervezgette: Újpesten, a Tavasz utcában vásárolt egy szerény, földszintes házat, ám a békés öregkor helyett egyik napról a másikra a pénztelenségbe kellett beleszoknia. A kínzó anyagi gondok miatt a városban töltött évek csak kevés örömöt tartogattak számára.
Molecz Károly
A legfiatalabb naptárkészítő
Életkedvét akkor nyerte vissza, amikor belecsöppent a naptárkészítés világába. Erről 1926-ban így beszélt a Magyarságnak:
„Én mindössze két évvel ezelőtt cseppentem bele ebbe a mesterségbe. (…) A legrégibb naptárcsináló megtisztelő titulusa Brankovits Györgyöt illeti, aki agg korára való tekintettel, évek óta már nyugdíjban van és amikor ő visszavonult, a Franklinban felajánlották nekem a naptár szerkesztés munkáját. Így lettem én naptárcsináló. Tulajdonképpen nem a legöregebb, hanem talán inkább a legeslegfiatalabb ebben a mesterségben.”
„Molecz uramat” azonban nem sokáig kímélte a sors: óriási termete fogyni kezdett, szíve legyengült. Később úgy tűnt, összeszedi magát, és egészségével együtt híres jókedvét is visszanyeri, de 1929 májusában újabb tragédia érte: elveszítette szeretett feleségét. Az újabb csapás alatt megtört férfi novemberben neje után halt. Molecz Károlyt több száz fő kísérte utolsó útjára a rákoskeresztúri köztemetőben.