Nánaiak Pesten: egy parasztgyerek csodálatos kalandjai a nagyvárosban

  •  
  •  
  •  

Nánaiak Pesten. Sajátos, számunkra még szinte ismeretlen mikrokozmosszal ismerkedhetett meg a közönség, mely ellátogatott Berényi László legújabb könyvének bemutatójára április 12-én.

Az immár négykötetes szerző a magyar költészet napja alkalmából tartott rendezvénysorozat keretein belül mutatta be legújabb művét. A vetítéssel fűszerezett könyvbemutató során kiderült, miért egyedülállóan csodálatos falu a szerző szülőhelye, a néhány ezer lelket számláló Heves megyei Tiszanána. Ráadásul a Nánaiak Pesten című kötet néprajzi és etimológiai kordokumentumként is szolgál, hiszen mind a tiszanánai nyelvjárást, mind a régi paraszti világ népszokásait hűen bemutatja.

fotó: Várai Mihály

A közönség bejárhatta azt az utat és megismerhette azokat a történeteket a szerző révén, amidőn a katonaságot követően, a ’60-as években Újpestre került, s előbb az Izzóban, majd az Ikarusnál vállalt munkát. Megismerkehettünk a korabeli Újpest jellegzetes figuráival, élethelyzeteivel, s persze kocsmáival. De mindenekelőtt kiderült: miképp sikerült egy falusi gyereknek megállnia a helyét a „nagy faluban”? Később a főhős népes családja is a fővárosba költözött, úgyhogy abba is betekintést nyerhettünk, hogyan birkóztak meg a városi lét kihívásaival, és milyen falusi hagyományokat őriztek meg a már élemedett korú egykori parasztgazdák.

A felolvasóestet számos pajkos, egyben tanulságos történet tarkította, amelyek egyaránt az emberi természet szépségeire, vagy éppen gyarlóságaira mutattak rá.

Berényi László: Nánaiak Pesten című elbeszéléskötete a szerzőnél megvásárolható.

BJ

, , ,