•  
  •  
  •  

Faültetés újra: mert egy város ennyire forgalmas kerületében, mint amilyen Újpest, sosem lehet elég fa. Hiszen kerületünk levegőjét, az itt élők egészségét, jobb közérzetét semmi nem tudja jobban szolgálni, mint a közterületek lombos fái.

Írtunk már erről sokat, de hadd „untassuk” az olvasókat újra meg újra azzal a beszámolóval, ami az újpesti faültetésekről szól. Tavaly is sor került az éves őszi-téli faültetésekre városszerte.

„Ahogy ígértük, a tömeges faültetéseknek köszönhetően elértük a 2019 óta ültetett fák számában a 2116-ot, melyet nyomon lehet követni az ujpestifaszamlalo.hu-n.”

– mondta el Trippon Norbert alpolgármester. A weboldalon egy térkép segítségével akár egyesével is rá tudunk keresni a 2019 ősze óta telepített fákra.

Mint azt olvasóink is tapasztalhatták, a Laborfalvi Róza utcai parkoló közepén lévő zöldsávban 56 fa telepítésével új fasort alakítottak ki, amely korai juharfákból áll. Ez a faj jó várostűrő, napos helyet kedvel, gyors növekedésű, tojásdad koronaformát növeszt, lombozata ősszel aranysárga színűvé válik.

Virágai méz illatúak, a lombfakadással egy időben virágzik. Ugyanott, a Víztorony előtti zöldterületre további 80 fa került, díszalmák, díszmeggyek, színes levelű juharok.

A telepítés egyik fontos alapfeltétele, hogy a fákat megbízható faiskolából szerezzék be, ahol az előző 3-4 évben minden szükséges feltételt biztosítottak a csemete növekedéséhez.

Az önkormányzat megbízásából a városgondnokság 12-14, illetve 14-16 centiméter törzskörméretű fákat ültet, amelyek összetartó, megfelelően elkészített földlabdával érkeznek a faiskolából.

, , ,