•  
  •  
  •  

A rendőrség továbbra sem tűri, hogy a főváros külső kerületeinek útjain a polgárok nyugalmát, a közlekedés rendjét, a közlekedők biztonságát veszélyeztető utcai autóversenyeket szervezzen bárki is.

Az érintett utakon az újpesti, angyalföldi, rákospalotai zsaruk együtt, közös erővel lépnek fel, hogy már az ilyen jellegű kezdeményezéseknek is véget vessenek, s meggátolják az illegális gyorsulási versenyeket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság, a XIII. és a XV. kerületi Rendőrkapitányság járőrei, valamint a Közlekedésrendészeti Főosztály rendőrei a közlekedési hatóság munkatársaival közös akciót szerveztek az illegális gyorsulási versenyek ellen 2019. október 25-én éjjel. A járőrök nem csak a tiltott, ráadásul rendkívül balesetveszélyes versenyekhez használt útvonalakat, hanem azok kivezető útjait is ellenőrzés alá vonták, így a Váci út, az Óceánárok utca és a Városkapu utca környékét ellenőrizték.

Az éjszakai kontroll során minden itt közlekedő személygépkocsit és vezetőjét ellenőrizték a járőrök, a komplex helyszíni vizsgálat kiterjedt a gépjárművek műszaki állapotára, illetve azok körözési rendszerben való szereplésére, az autók engedély nélküli átalakítására is. Az akció során a rendőrök 296 autót és azok utasait ellenőrizték, hat esetben helyszíni bírságot szabtak ki, négy autós ellen tettek szabálysértési feljelentést. A közlekedési rendőrök egy forgalmi engedélyt vettek el engedély nélküli átalakítás miatt, két járművezetőt pedig engedély nélküli vezetés miatt előállítottak. Az ellenőrzés ideje alatt a rendőrök további hat embert állítottak elő kábítószer-birtoklás gyanúja miatt.

Buchwald Milán alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányságnak vezetője elmondta, az angyalföldi és a rákospalotai kollégákkal együttműködve továbbra is folytatni fogják az akciókat az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása érdekében. Hétvégenként és az évvégi, ünnepi időszakban megerősített járőrszolgálattal figyelik a jogsértők által kedvelt, illetve a kockázatelemzés szerint az illegális versenyzésre alkalmasnak tűnő útszakaszokat, ahol rendőrségi sebességmérő eszközöket is bevetnek a megelőzés, illetve a szabálysértések bizonyításának érdekében.

VA.

, ,