Olimpiai döntővel búcsúzna az úszástól a világbajnok – Kapás Bogi: Jó irányba terel az edzőm

, ,
  •  
  •  
  •  

A jövőben másképpen fog készülni a versenyekre, mint korábban Kapás Boglárka világ- és Európa-bajnok úszó. A 30 éves újpesti sportoló a Kossuth Rádióban beszélt arról, hogy az elmúlt időszakban többször, főként mentálisan került hullámvölgybe, ilyenkor azonban edzője, Virth Balázs rendszeresen a jó döntés felé tereli.

A bajnoknő elmondta, az is egy lehetőség lenne, hogy már holnap befejezi a versenyzést, de kijelentette, az egyszerűen nem lenne hozzá méltó döntés.

– Szeretném szépen lezárni a dolgokat, persze jó lenne egy olimpián, de nyilván ez sem kötelező. Nem akarok egy világbajnoki tizenharmadik hellyel visszavonulni, az utolsó versenyemen szeretnék száztíz százalékot kiadni magamból – nyilatkozott Kapás, aki nyáron a fukuokai vb-n nem jutott döntőbe 200 méter pillangón, abban a számban, amelyben 2019-ben Kvangdzsuban aranyérmet nyert.

Egy hónappal a vb előtt a római nemzetközi versenyen egy másodperccel jobbat úszott, ezért biztos benne, hogy Fukuokában nem jött ki belőle a maximum. A tapasztalt úszó – aki a 2016-os, riói olimpián bronzérmes volt 800 méter gyorson – kifejtette, karrierje ezen szakaszában már másképpen fog készülni a versenyekre:

– Korábban mindig magasabb célokat tűztem ki magam elé, mint ami reális, és ezeket többször sikerült is elérnem, így lettem olyan úszó, amilyen. Most megváltoztatom a hozzáállásomat, szeretnék olyan célt találni, ami motivál, de nem lehetetlen. Ilyen lehet például egy olimpiai döntő, ami gyönyörű dolog lenne, és nem is elérhetetlen – fogalmazott.

Kapás megjegyezte, a téli versenyidőszakban, ha jól érzi magát a vízben, de esetleg továbbra sincs meg az olimpiai induláshoz szükséges ideje, akkor biztosan folytatni fogja, amennyiben pedig kiharcolja a párizsi indulást, akkor meg azért megy majd tovább.

ÚN