Operatív törzs: Magyarországon is megjelent a brit vírus-mutáció

, , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az operatív törzs mai tájékoztatóján a rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy a járványból hasznot remélő csalók vakcina-utánzatokat kínálnak a digitális térben. Ezek kivétel nélkül hamisítványok, illetve ismeretlen, potenciálisan életveszélyes összetételű készítmények. Müller Cecília országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy hazánkba is megérkezett a koronavírus angliai mutációja.

Ahogy érkezik a vakcina, úgy folytatják az oltást

György István területi közigazgatásért felelős államtitkár elmondta: a terveknek megfelelően zajlik az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok lakóinak, dolgozóinak oltása.

A nagyobb idősotthonokban élőket és dolgozókat már beoltották, ami nagyjából 7000 főt jelent.

Az első Moderna-szállítmánnyal folytatják az oltás következő szakaszát. Ezt és a Pfizer oltóanyagát eltérő hőmérsékleten kell tárolni, ami más gyakorlatot követel a szakemberektől.

Az államtitkár szerint minden megyében oltani fognak, ahol működik 150-400 fő közötti férőhellyel rendelkező idősotthon. A rendelkezésre álló vakcinákat 19 intézményben, 33 telephelyen használják majd fel, 996 dolgozót és 2395 bentlakót oltanak majd be.

Kiemelte: az oltást továbbra is orvosi vizsgálat előzi meg, az oltási folyamat pedig az új szállítmányok érkezési ritmusát követi.

Ezen a hétvégén a gyermekvédelemben és a szociális ellátásban dolgozók célcsoportos tesztelését biztosítják. Ezt továbbra is a kormányhivatalok szervezik.

Ne vegyünk vakcinát internetről!

A rendőrség illetékes szóvivője, dr. Csákó Ibolya rendőr alezredes arra figyelmeztetett, hogy a csalók is aktívak a vakcina iránti felfokozott érdeklődés miatt és hangsúlyozta, hogy “a vakcina interneten nem elérhető”, ahhoz csak a kormány által engedélyezett oltópontokon lehet hozzájutni.

Az interneten kizárólag hamis készítményeket lehet kapni,

figyelmeztetett a veszélyre Csákó Ibolya.

Megérkezett az angliai mutáció

Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint a járványügyi adatok napok óta kedvező tendenciát mutatnak, de

ez nem ad okot bármiféle lazításra.

Az összes elhunyt (10948 fő) csupán 3 százaléka volt az, akinél nem mutattak ki valamiféle alapbetegséget.

Müller Cecília közölte: kedd estig az összes vakcinát eloltották, ami az országba érkezett. 86929 főt oltottak be eddig, és január 18-án már lesznek olyanok, akik a második oltásukat kapják meg.

A tisztifőorvos közölte:

három beteg mintájában azonosították a Nagy-Britanniából érkezett, gyorsabban terjedő vírus-mutációt.