Összefogás a valódi rezsicsökkentésért

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Eddig példátlan energetikai együttműködésről szóló dokumentumot írtak alá Újpest, Óbuda-Békásmegyer és Szentendre polgármesterei december 1-jén. Az European City Facility (EUCF) – Városokkal a városokért program keretében lakóépületek, iskolák, középületek fűtési rendszerét korszerűsítik, illetve alapozzák majd megújuló energiaforrásokra, összesen 185 helyszínen. A beruházások fő célja, hogy fenntartható módon csökkentsék a településeken élők energiaköltségeit.

A három önkormányzat konzorciumot alkotva sikeresen pályázott az EUCF keretén belül, így elkészülhetett Óbuda-Békásmegyer, Szentendre és Újpest egységes energetikai beruházási koncepciója, amelyet Déri Tibor újpesti, Fülöp Zsolt szentendrei és dr. Kiss László III. kerületi polgármester mutatott be az EUCF Energia Fórum és Infónap elnevezésű konferencián.

Középtávú tehermentesítés

A tervek szerint Óbuda-Békásmegyeren 58 lakóépületet, 14 középületet, a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. telephelyeit érintenék a fejlesztések. Szentendrén a távhőszolgáltató fűtőműve újulhat meg, illetve egy naperőmű készülhet el. Újpesten összesen 29 középületet (iskola, óvoda, bölcsőde és szociális épület), 12 kereskedelmi és egészségügyi épületet, illetve 68 lakóépületet vonnának be a projektbe.

A polgármesterek elárulták, hogy amennyiben a magyar kormány sikerrel tárgyal és minden akadály elhárul az európai uniós források lehívása elől, akár napokon belül pályázni tudnak a szükséges forrásokra. A megvalósuló beruházások – komplex épületfelújítások, szigetelés, nyílászárócsere, a fűtési rendszerek korszerűsítése… stb. – szerintük már középtávon is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy csökkenjenek a lakosság megélhetési költségei, mérséklődjön az energiaszegénység.

Az önkormányzatok elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a lakóépületek korszerűtlen, energiapazarló fűtési rendszereit részben, vagy teljes egészében megújuló energiát használó megoldásokra cseréljék, illetve a programban részt vevő épületek tetején napelemeket létesítsenek.
Saját bőrünkön érezhetjük

A beruházások gazdasági előnyeit az épülettulajdonosok és bérlők, illetve a közműszolgáltatók fogják közvetlenül érzékelni. A tervek szerint a fosszilis energiahordozók csökkenő felhasználásának köszönhetően javulni fog a térség levegőminősége, amelynek előnyeiből az egész közép-magyarországi régió részesül majd kisebb-nagyobb mértékben. Emellett a projekt eredményeként várhatóan csökkenni fog a térségben az üvegházhatású gázok kibocsátása is.

Fülöp Zsolt, dr. Kiss László és Déri Tibor

Valódi rezsicsökkentés

A koncepció bemutatásával egy­idő­ben a három polgármester együttműködési nyilatkozatot írt alá, ezzel megerősítve a sikeres pályázattal indult partnerségüket.

Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere beszédében a szomszédsági önkormányzatok együttműködésének, a kapcsolatok erősítésének fontosságát hangsúlyozta, valamint a Városokkal a városokért programhoz hasonló további közös projektek megvalósulását szorgalmazta. Elmondta:

„Hiszünk abban, hogy az energiaválság megoldása csak hosszú távon és összefogás mentén, valós beruházásokkal érhető el.”

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere szerint az energiahatékonyság helyzete ma Magyarországon nem ideális, de fontos, hogy a probléma felismerése folyamatban van, és annak kezelése is elkezdődött.
Újpest polgármestere, Déri Tibor az együttműködéssel kapcsolatban elmondta:

„A három önkormányzatnak egy olyan jövőképet sikerült maga elé állítania, amely átvezet minket a XXI. századba, és amelynek segítségével a tényleges fenntarthatóság jegyében születhetnek meg a projektek.”

Déri Tibor

Hozzátette:

„A projekt eredményének gyümölcsét 10-15 év múlva szeretnénk learatni, amelynek végső és legfontosabb célja mindhárom önkormányzat esetén az ott élők életkörülményeinek javítása. Valódi rezsicsökkentést, valódi eredményeket szeretnénk. A pazarlás megszüntetése által keletkező profitot pedig jó célokra tudjuk majd fordítani.”

A polgármester azt is elmondta, hogy a korszerűtlen panelházak megújulásával az ott élők akár a felhasznált energia 40-60 százalékát is megspórolhatnák, a mostani magas energiaárak mellett pedig a beruházások megtérülési ideje jelentősen lerövidülne.

Törékeny siker

A programmal kapcsolatban azt is elmondták, hogy jelenleg 120 milliárd forintra becsülik a beruházások összköltségét, de hozzátették, hogy a válság miatt gyorsan változó árak tervezhetetlenné teszik a pontos számokat, és jelenleg azt is nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mikorra fejeződhetnének be a munkálatok.

A kormányzati felelősség kérdésével kapcsolatban az is felmerült, hogy a törvényhozásnak megfelelő jogi hátteret kell majd biztosítania a program által létrehozandó energiaközösségek működéséhez és az országos energiahálózat tehermentesítéséhez, mert jelenleg ennek a jogi szabályozása hiányzik, illetve újragondolásra szorul. Ezzel kapcsolatban a városvezetők rámutattak: a kabinet előtt számos követhető és működő nyugat-európai példa van, amelyeket – a magyar sajátosságok figyelembevétele mellett – itthon is sikerrel lehetne alkalmazni.