Pályi László címzetes prépost, nyugalmazott plébánostól búcsúzunk

  •  
  •  
  •  

Pályi László címzetes prépost, nyugalmazott plébános életének 86., egyházi szolgálatának 59. évében, 2021. március 1-jén, hosszas betegség után, koronavírus-fertőzést követően érte a halál.

Pályi László Budapesten született 1936. február 1-jén. 1962. június 17-én, Esztergomban szentelték pappá.

Érsekvadkerti szolgálati évei (1962–1967) után Budapesten a Szent István-bazilikában (1967–1968), majd az Oltáriszentség-plébánián (1968–1969), végül a XIII. kerületi Árpád-házi Szent Margit-plébánián (1969–1981) teljesített kápláni szolgálatot.

1981-ben megbízott hittanár volt a Patrona Hungariae Gimnáziumban.

Ebben az esztendőben kapta első plébánosi kinevezését az Oltáriszentség-plébániára, ahol 1985-ig szolgált.

1985-től 1996-ig Budapest-Külsőangyalföldön vezette az egyházközséget.

1996-tól 2014-es nyugdíjba vonulásáig az Budapest-Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánia lelkipásztora volt.

Kinevezését követően nagy lelkesedéssel folytatta a templom és a plébánia rekonstrukcióját. A munkálatok során felújíttatta a tornyot, felszereltette a toronyórákat és bearanyoztatta a torony keresztjét. Az ő tenni akarását dicséri az orgona elkészülése.

A templomkertben az ő munkája gyümölcseként épült játszótér, sportolásra alkalmas tér, szaletli és tűzrakóhely.

Legalább ilyen energiával vetette bele magát a közösségépítésbe: nagy elismerésnek örvendett baba-mama klubja; támogatásával jött létre a Szent Anna Óvoda és a mára megszűnt Páli Szent Vince Katolikus Szakképző Iskola.

Templomában számos hangversenyt rendezett, amelyeken a helyi Laudate kóruson kívül több neves énekkar is fellépett.

2008-ban az ő kezdeményezésére állítottak szobrot Újpesten Wass Albert írónak, amelynek Pályi atya a templom kertjében adott helyet.

Az újpesti közösségi rendezvények, táblaavatások, szoborállítások, városi ünnepségek állandó résztvevője volt. Rendszeresen szervezett zarándoklatokat, határon innen és túlra is. Erdélyi útjai során Újpest követe is volt.

2011-ben érdemei elismeréséül Újpest díszpolgári címet adományozott Pályi László atyának.

Fotó: Magyar Attila / Újpest Média

2012-ben az Esztergomi Főszékesegyházi Káptalan tiszteletbeli kanonokja, 2014-től pedig címzetes prépost lett.

2014. július 31-i hatállyal vonult nyugállományba, búcsúztatásáról az Újpest TV készített összeállítást:

 

Temetéséről később gondoskodik az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye.

(Címlapkép: Magyar Attila / Újpest Média)

, , ,