Rangos elismerést kapott Nagy István, Újpest korábbi alpolgármestere

  •  
  •  
  •  

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetését vehette át Nagy István, Újpest korábbi alpolgármestere. A kerületi városatya 1990 óta vesz részt Újpest Önkormányzatának munkájában, hétszer választották meg alpolgármesternek, 27 éven át töltötte be ezt a pozíciót.

A volt országgyűlési képviselő márciusban Pintér Sándor belügyminisztertől kapta az elismerést. Az indokolás szerint a kitüntetést a közéletben, különösen a demokratikus önkormányzatiság kialakítása és gyakorlati megvalósítása terén, több mint három évtizede végzett, példaadó munkája elismeréseként érdemelte ki. Az ő nevéhez fűződik többek között a most épülő Károlyi utcai új bérlakások pályázatának szakmai koncepciója, amely alapján Újpest Önkormányzata kétmilliárd forintot nyert 2018-ban.

Így emlékszik vissza a kitüntetés körülményeire:

„32 éve dolgozom a városért, melyből 27 évet sikerült alpolgármesterként szolgálnom. Nagyon jólesett, hogy gondoltak rám, és értékelték pályafutásomat. Máig sem tudom, ki terjesztett fel a kitüntetésre, csupán sejtéseim vannak. Március 10-én, éppen az államfőválasztás napján volt a ceremónia a Belügyminisztérium épületében. Felemelő érzés volt, bár nem azért dolgoztam, hogy kitüntessenek. Sajnos ritkán kapnak elismerést, dicsérő szavakat a közszolgálatban dolgozók – pedig megérdemelnék, – mert az önkormányzathoz érkező ügyfél számára természetes, hogy megoldják a problémáit.”

A tekintélyes városatya jelenleg is a legnagyobb alázattal dolgozik Újpestért, most önkormányzati képviselőként. Nagy István számára a lokálpatriotizmus nem üres frázis, amit mond vagy tesz, arra a mai napig odafigyelnek a helyi polgárok. Azt mondja: igaz, a jelenlegi városvezetés kevésbé.

„Ha nem hallgatnak rám, vagy megalázó módon lesöprik véleményem, akkor megvédem az igazam, és eddig mindig nekem lett igazam.”

Őszintén sajnálja, hogy tapasztalata szerint egyre kevesebb az elkötelezett újpesti.

A politikus 1990-ben, a rendszerváltozás idején került Újpest képviselő-testületébe. Derce Tamás egykori polgármester rá bízta az egészségügy mellett a szociális- és lakásügyeket.

„Derce Tamásnak külön köszönöm a bizalmat, hiszen húszéves polgármestersége alatt ötször javasolt alpolgármesternek. Szerintem a városvezetés közös munka, amelyhez a profi szakemberek együttgondolkodása és közös cselekvése szükséges. Pályafutásom során munkatársaimmal együtt a közös ügyért küzdöttünk, ami Újpest fejlődése.”

A városatya nem felejtette el megemlíteni munkatársait, akik most is segítik munkájában, és akik rá is számíthatnak.

„Mindig azt mondtam a kollégáimnak, hogy én akkor leszek jó alpolgármester, ha ti jól dolgoztok. Hagytam őket dolgozni, de mindent megbeszéltünk. Így amikor elköszöntem a pozíciómból, azzal búcsúzhattam el tőlük, hogy jó alpolgármester voltam. Volt közvetlen munkatársaim ma is jól megállják a helyüket. Az egyik jegyző Fóton, a másik az újpesti kormányhivatalt vezeti. Mások más önkormányzatoknál, minisztériumban, közjogi hivatalban kerültek vezetői állásba, van akiből helyettes államtitkár lett. Büszke vagyok rájuk.”

Nagy István elmondta, emberileg legfontosabb számára a méltóság, amit – úgy érzi – egész pályafutása során sikerült megőriznie. Ha méltóságában bárki megsérti, akkor azt keményen megtorolja. Rosszul viseli a hazugságot, a másra mutogatást. Ha valaki hibázott és szólt, akkor közösen kijavították a hibát. Legnagyobb eredményének azt tartja, hogy tevékenysége idején 250 önkormányzati bérlakást épített Újpest, és egy 50 lakásos Fecskeházat is létrehoztak.

„Arra is büszke vagyok, hogy sok más mellett 1995-ben egy tömb lebontásával minden újpesti vonalas telefonhoz jutott, új háziorvosi rendelők épültek, átvettük és felújítottuk a szakrendelőt, felépítettük Újpesten a gyermekek átmeneti otthonát, valamint kiépült a szociális ellátórendszer.”

Ekkor alapították meg az Újpest Egészségéért és az Újpesti Szociális Munkáért díjakat, szobrot emeltek a kisgyermeket gondozóknak.

Ami a „régi szép időket” illeti, az egykori alpolgármester nosztalgiával gondol a rendszerváltozásra és a demokrácia hajnalára.

„Nagyon szép volt számunkra az a korszak, hiszen mindannyian változást akartunk. Bár kissé naivan álltunk az új világ dolgaihoz és a közigazgatáshoz is, hatalmas tűz égett bennünk. Nem igazán értettünk a városvezetéshez, viszont hajlandóak voltunk rengeteget tanulni és komoly áldozatokat hozni. A viták és veszekedések mellett is oldott, szinte bensőséges volt a kapcsolat az egykori önkormányzati képviselők között. Annak idején a testületi üléseket követően nem széledtünk szét, hanem még beültünk egy újpesti sörözőbe, ahol tovább beszélgettünk, és megváltottuk a világot.”

Nagy István szerint a legnyugodtabb időszak Wintermantel Zsolt polgármestersége idejére esett.

„Nem volt politikai verseny, így vita sem a városvezetők között. Ebben az időszakban fejlődött a legtöbbet Újpest. Az új uszoda, a Tarzan Park mellett az elmúlt harminckét év legnagyobb beruházásaként új piac és kulturális központ épült.”

Idejét és energiáját önkormányzati képviselőként most is teljesen leköti a politika, azt mondja, őt ez foglalja le szellemileg teljesen.

, , , , , ,