Rekordveszteséggel zárta a tavalyi évet a BKK

  •  
  •  
  •  

4,7 milliárd forintos veszteséggel zárta a 2019-es évet a budapesti közösségi közlekedés szervezője és központi cége, a BKK – írja a vállalat legfrissebb pénzügyi beszámolója alapján a HVG. A veszteség összege példátlanul magas a cég történetében, de eddig az sem sokszor fordult elő, hogy a vállalat egyáltalán veszteséget termelt volna. A lap szerint a veszteség legfőbb forrása a kudarcba fulladt e-jegyrendszer, ami 2019-ben 6,1 milliárd forint minuszt termelt a cégnek.

A veszteséget az sem kompenzálta, hogy a BKK jegy- és bérletértékesítésből származó bevételei nőttek az előző évhez képest: 1,4 milliárd forinttal 67,3 milliárd forintra. A növekedést a vállalatnál az első ajtós járatok számának növelésével, és más „üzletpolitikai intézkedésekkel” magyarázzák, lévén, hogy nem történt jegyáremelés 2019-ben sem.

A jegybevétel növekedéséhez 2019-ben egyértelműen hozzájárult a turistaforgalom bővülése. Ennek következtében ugyanis a napijegy típusú termékek értékesítése 10 százalékkal emelkedett.
Ennek kiesése a koronavírus-járvány miatt 2020-ban valószínűleg nehéz helyzetbe hozhatja majd a céget – írja a hírportál.

A városháza is erre készül: Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes már májusban 20 milliárd forint körüli bevételkiesésről beszélt 2020-ra. A fővárosi önkormányzat pedig egyrészt a járvány miatt kieső saját bevételek, másrészt a költségvetési és politikai támadásai miatt aligha lesz abban a helyzetben, hogy pótolja a pénzt – fogalmaz a HVG.

A veszteséget valószínűleg az új beruházásokon spórolva próbálja majd kigazdálkodni a BKK, és az is elképzelhető, hogy a járműparkot frissítő pótlóberuházások is elmaradnak. A kieső bevétel miatt végül béremelésekre sem igen lehet számítani a vállalatnál 2021-ben.

, , , ,