Senki sem fog építkezni a Farkas-erdőben

  •  
  •  
  •  

Július 12-én egy Fidesz-közeli Facebook-oldalon olyan bejegyzés jelent meg, amely azt a látszatot kelti, mintha a Farkas-erdőben építkezés kezdődne. A IV. kerületi önkormányzat közleményben reagált a feltételezésekre.

„Valótlan állítás az a hír, melyet egy láthatóan Fideszhez közeli oldal kezdett el terjeszteni! A Farkas-erdőben semmiféle építkezés nem kezdődik és nem is lesz!”

– áll a kommünikében. Az illetékesek hozzátették:

„A szemközti oldalon, a Homoktövis utca – Megyeri út kereszteződésénél található, 2428 m2-es telek már 2003 óta, vagyis két évtizede magántulajdonban van, az ingatlan hivatalosan is építési telek.”

Szerintük ezt Wintermantel Zsolt, korábbi polgármester is elismerte egy Facebook-kommentjében, amelyben úgy fogalmazott:

„Ez az ingatlan építési telek, és ha a magántulajdonos azon építkezni akar és az építési jogszabályoknak megfelel a terv, akkor építhet.”

A közlemény emlékeztet arra, hogy az előző városvezetés idején “befásult” építési ingatlanok épülhettek be a Sándor István utcában vagy a Csíksomlyó utca végében.

Az újpesti önkormányzat szerint:

„Tény, hogy a sarki telek magántulajdonosa jogerős építési engedéllyel rendelkezik, így ha építkezni akar, azt törvény adta joga megtenni. Ez a törvény.

Tény az is, hogy a magántulajdonos vállalkozó csak idén tett az ingatlan értékesítésére vonatkozó ajánlatot az önkormányzat részére mindösszesen nettó 760 millió forintért. Mivel a magántulajdonos által megajánlott közel milliárdos ár többszörösen meghaladja az önkormányzat által még 2021-ben készített értékbecslés szerinti nettó 165 millió forintos összeget, így az önkormányzat törvénytelenséget, bűncselekményt követett volna el, ha a piaci ár felett megvásárolja azt.”

A közlemény hangsúlyozta, hogy a városvezetés „eddig is mindent megtett zöldfelületeink védelmében”, illetve emlékeztetett arra, hogy a „korábbi városvezetés által előkészített íjászközpont sem épült meg a körforgalom melletti befásult telken”.

Az önkormányzat szerint abban az esetben más a helyzet, mert a telek fele arányban az önkormányzat tulajdona, szemben a szóban forgó sarki telekkel, amely kizárólagosan magántulajdonban van. A városvezetés szerint fontos információ, hogy a sarki ingatlan mögötti, Megyeri út mellett húzódó fővárosi tulajdonú, hivatalosan is erdőingatlant nem érintheti semmilyen magánberuházás.

, , , , ,