Bár a labdarúgók nem jártak sikerrel Felcsúton, az újpesti sportéletben így is akadt ok az örömre, hiszen az utánpótláscsapatok, a futsalosok, valamint a judo és a kajak-kenu szakosztály versenyzői is szép sikereket értek el.
LABDARÚGÁS:
Kétgólos vereséget szenvedett az Újpest FC csapata Felcsúton, a PAFC vendégeként a Fizz Liga 31. fordulójában. A találkozó elején mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de a kezdeti próbálkozások még nem hoztak gólt. A 12. percben azonban megszerezte a vezetést a felcsúti együttes. A félidő hátralévő részében az Újpest kapusának többször is nagyot kellett védenie, ugyanakkor a játékrész végén a lila-fehérek előtt is adódott egy ígéretes egyenlítési lehetőség, ám a lövés a kapu fölé szállt. Így az első félidő végén 1–0-s hazai előnnyel vonultak szünetre a csapatok.
A fordulást követően az Újpest előtt két komoly helyzet is adódott, de ezek kimaradtak, a hazaiak pedig az 55. percben növelni tudták előnyüket. A mérkőzés hátralévő részében még mindkét oldalon voltak lehetőségek, de újabb gól már nem született, így az Újpest FC 2–0-s vereséget szenvedett a Pancho Aréna pályáján.

LABDARÚGÓ AKADÉMIA:
Hátrányból fordítva győzött 2-1-re az U15-ös csapat a közvetlen rivális, az egy hellyel előtte, a 3. helyen álló ETO Akadémia ellen.
Gratulálunk a győzelemhez!

FUTSAL:
Pazar első félidő után aratott győzelmet az újpesti futsalcsapat. „Kiváló első félidei teljesítményének köszönhetően hamar eldöntötte Aramis SE elleni hazai mérkőzését a végül 8–3-as győzelmet arató Újpest FC a futsal NB I felsőházi rájátszásának 7. fordulójában, így a lila-fehérek továbbra is vezetik a bajnokságot és önbizalom-növelő sikerrel hangoltak a hétvégi Magyar Kupa-négyes döntőre” – olvasható az Újpest FC oldalán.

KAJAK-KENU:
„Tótka Sándor nyerte a szegedi válogató első döntőjét! A K-1 200 méter utolsó olimpiai bajnoka Kurucz Leventét és a regnáló világbajnok, Csizmadia Kolost utasította maga mögé a sprintszám fináléjában” – olvasható az UTE Kajak-kenu Szakosztályának oldalán.
Lucz Anna pedig izgalmas befutót követően győzött K-1 200 méteren. „Az UTE-kajakosa remekül rajtolt és szinte a célig az élen evezett, azonban a hajrában a mezőny felért rá, és nagy párharcban dőlt el a végleges eredmény” – írja az UTE Kajak-kenu Szakosztálya.

JUDO:
Az újpesti U23-as versenyzők remekül teljesítettek a 39. Budapest Judo Cup-on. Vas Mira és Galó Bence is aranyérmet nyert.
Képek forrása: UTE, Újpest FC
SZFM