Sportösszefoglalónkban – a teljesség igénye nélkül – összegyűjtöttük az elmúlt hét legfontosabb újpesti sporthíreit. Lezárult a 2025–26-os labdarúgóidény, miközben a kajak-kenu sportágban is kiemelkedő eredmények születtek.
LABDARÚGÁS:
Az Újpest FC vereséget szenvedett a Fizz Liga 33., egyben a 2025–26-os idény utolsó fordulójában a DVSC otthonában. A vereség ellenére azonban örömre is jutott ok a lila-fehéreknél, hiszen húsz év után ismét újpesti játékos lett a magyar élvonal gólkirálya Aljosa Matko személyében.
A találkozó zuhogó esőben kezdődött, ám ez sem vette el a szurkolók kedvét. A mérkőzést a debreceniek kezdték aktívabban, fölényük pedig már a 11. percben góllá érett, így megszerezték a vezetést. Az Újpest első komolyabb lehetőségére egészen a 25. percig kellett várni, ám akkor még nem sikerült betalálniuk. A szünet előtt azonban ismét a Debrecen volt eredményes, így kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre.
A második félidő elején az Újpest többet birtokolta a labdát, de sokáig nem tudott igazán veszélyes helyzetet kialakítani. A 64. percben csupán millimétereken múlt a szépítés, amely végül nem maradt el, bő húsz perccel később megszületett az újpesti találat is. A gól ráadásul különös jelentőséggel bírt, hiszen ezzel az Újpest egyik játékosa megszerezte a gólkirályi címet is.
„A 86. percben Tucic húzott a kapu felé, de a tizenhatos vonalánál Lang szabálytalanul állította meg, így büntetőt rúghattunk. A labda mögé természetesen Matko állt, és magabiztosan a kapu jobb oldalába bombázott, így beérte a 17 gólos Lukács Dánielt a góllövőlistán. Ez pedig azt jelenti, hogy Rajczi Péter (2006) után ismét újpesti gólkirálya van az NB I.-nek!” – olvasható az Újpest FC oldalán.
A hátralévő időben már nem változott az eredmény, így a lila-fehérek végül 2–1-es vereséggel zárták a szezont.

KARATE:
Az UTE öt sportolója is képviselheti hazánkat ezen a héten Frankfurtban megrendezésre kerülő 2026-os Európa-bajnokságon. Sok sikert kívánunk a megmérettetéshez!

KAJAK-KENU:
Ezüstérmes a Brandenburgban zajló világkupán C-4 500 méteren Kiss Ágnes, Nagy Bianka, Opavszky Réka és Csorba Zsófia. Csorba Zsófia világkupagyőztes C-1 5000 méteren, Tótka Sándor pedig K-1 200 méteren világkupagyőztes. Gratulálunk a sikerekhez!


JÉGKORONG AKADÉMIA:
Baróti Bence Finnországba igazol! A 16 éves fiatal újpesti játékos fiatal kora ellenére már komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik: két U18-as világbajnokságon és egy U20-as vb-n is szerepelt, bemutatkozott az Erste Ligában, az osztrák U20-as bajnokságban pedig idén 25 mérkőzésen 25 pontig jutott.
„Teljesítményére Finnországban is felfigyeltek: néhány hete próbajátékon vett részt a finn élvonalban szereplő SaiPa együttesénél, ahol meggyőzte a szakmai stábot, így meghívást kapott a klub keretébe. Jövőre várhatóan az U18-as és U20-as együttesnél fog szerepelni” – olvasható az UTE oldalán.

Képek forrása: UTE, Újpest FC
SZFM