•  
  •  
  •  

Az utóbbi évek streetfood forradalma már Újpesten is érezteti hatását. Összeszedtünk néhány kihagyhatatlan helyet, amit a nyáron kötelező kipróbálni.

Szitakötő (Népsziget)

A Duna pesti oldalának vadregényes piknikpartján az idén új hely nyitotta meg kapuit. A Szitakötő a félsziget streetfood kikötőjeként definiálja magát és nem ok nélkül. Az idelátogatók három különböző típusú étel közül tudnak választani.
Igazi pulled pork szendvicseket tudunk kóstolni a belvárosból és az Újpesti Borvíkendről már jól ismert Helló Röfi jóvoltából. A tépett malachúsra specializálódott szendvicsezőnél a húsok nyolc órán át, alacsony hőfokon készülnek saját receptek alapján.

Szintén a Borvíkend visszatérő kiállítójaként van jelen a Nemo Fish&Chips, ahol az étterem nevéhez hűen tengeri fogásokat próbálhatunk ki. Az örök kedvenc fish&chips mellett – ami sörtésztabundás tőkehal steakburgonyával és mártogatóssal – igen népszerű a calamari fritti, azaz a rántott tintahalkarika.

Természetesen nem maradhat ki az utóbbi évek legnépszerűbb streetfoodja, a pizza, azon belül is a Pizza Napoletana. A Szitakötőben a papírvékony pizzák eredeti olasz alapanyagokból készülnek és fatüzelésű kemencében sülnek. A kínálatban megtaláljuk többek között az egyszerű Marinarat, a klasszikus Margheritat és az extrémebb Cappriciosat is.

The Burger Project (István út 5.)

Újpest egyik legújabb burgerezőjének a titka annyiból áll, hogy nincs titka, csupán a kiváló minőséget tartják a legfontosabbnak. Igaz ez a húsra, amit mindig frissen készítenek, a bucira, ami kifejezetten vadkovászos termékekkel foglalkozó pékségből érkezik minden reggel és a zöldségekre is egyaránt.

A mindennap nyitvatartó Projectnél az állandó kínálat mellett havonta változó újdonságokkal is találkozhatunk, valamint készítenek húsmentes, csirke és malacburgereket is. A hambikat érdemes valamilyen körettel menüben kérni és ne felejtsünk el kipróbálni mellé egyet a változatos szószok közül!

Eatalia Budapest (Lebstück Mária u. 40.)

Az idén nyitott Eataliaban többféle pizzával találkozhatunk: a klasszikus mellett a modernebb vonal is dominál az ételek típusában és ízvilágában. Az egyik nagy kedvenc a canotto (csónakocska), ami a nápolyi stílusú pizza kortárs megfelelője. Karimája szélesebb, mérete kisebb, mint a klasszik napoletana, egy szóval a streetfood tökéletes példája.

A másik lehetőség a római típusú pizza, amit sokan a szeletes pizzák királyának tekintenek. Finom, ropogós, séta közben is tökéletes választás. Végül nem hagyhatjuk ki a New York stílusú pizzát, amit az Amerikába vándorolt és ott letelepedett szicíliaiak honosítottak meg. Az ízek tekintetében a basic (Margherita, Prosciutto…) vonal mindig is népszerű marad, de kedveltek az extrémebb pizzák is, mint a chilis-mézes, céklapürés vagy épp körtés-gorgonzolás ízvilágúak.

Gyros Brothers (Árpád út 37.)

A sokak által Újpest legjobb gyrososának kikiáltott Gyros Brotherst egy örmény származású testvérpár nyitotta meg 2020-ban. Náluk a gyros se nem görög, se nem magyar, de még csak nem is török: a fiúk több nemzet ízvilágát egyesítik ételeikben.

A folyamatosan bővülő és állandóan változó kínálatban persze van egy-két örök favorit, ami mindig megtalálható marad. Tortilla alap vagy épp mediterrán-balkáni stílusú lepény? A Gyros Brothersnél mind a kettő megtalálható különleges köretek társaságában. A testvérek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Újpalotán megnyitották második üzletüket.

Hornyák-Kövi Franciska

, , , , , ,