Szájer bocsánatot kért családjától és a választóitól

  •  
  •  
  •  

“Vasárnapi lemondásommal levontam a politikai és személyes következtetéseket”

– írta Szájer József az Európai Néppártnak (EPP) címzett közleményében, melyet a néppárt juttatott el a 24.hu-nak.

A közlemény első felében Szájer lényegében ugyanarról ír, mint amelyet korábban már tudatott: ott volt a pénteki “házibulin” Brüsszelben, illetve azt is közölte, hogy nem használt drogokat (noha a belga ügyészség szerint az ő táskájában találtak kábítószert a rendőrök).

Szájer leszögezte továbbá, hogy mélyen megbánta, hogy megsértette a járvány miatti korlátozásokat, mint írta, ez felelőtlenség volt részéről.

Az EPP-nek küldött közlemény utolsó bekezdésében leírtak azonban újdonsággal is szolgálnak, ahogy a politikus fogalmazott:

“Bocsánatot kérek a családomtól, kollégáimtól és a szavazóimtól.”

Egyúttal arra kérte őket, hogy “botlását” az elmúlt harminc év elkötelezett és kemény munkája fényében értékeljék. Szájer úgy fogalmazott: “félrelépéséért” kizárólag ő maga tartozik felelősséggel.

“Arra kérek mindenkit, hogy ne vonják felelősségre hazámat vagy politikai közösségemet ezért”

– hangsúlyozta a közleményben.

, , , , , , ,