Európai Szuperkupa-döntőt játszanak kedden az újpesti vízilabdás lányok

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Hazai pályán, a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában mérkőzik meg november 7-én kedd este a női európai Szuperkupa trófeáért az UVSE Vízilabda Sportegyesület csapata. A szabályoknak megfelelően az előző idényben Eurokupa-győztes UVSE a Bajnokok Ligája-címvédő spanyol CN Sabadell ellen lép medencébe a Szuperkupa-döntőben.

Az újpesti csapat másodszor mérkőzhet meg a Szuperkupáért, korábban 2017-ben játszottak döntőt, ahol alulmaradtak az orosz Kinef Kirisivel szemben. A jelenlegi keretben számos olyan játékos szerepel, akik szeptemberben az U20-as női válogatott tagjaként világbajnoki címet nyertek. A Sabadell kifejezetten erős ellenfélnek számít, a katalán klub 2013-ban, 2014-ben és 2016-ban is megnyerte, most negyedszerre igyekszik elhódítani a Szuperkupát. A két csapat több alkalommal játszott már egymás ellen, felkészülési mérkőzésen és a Bajnokok Ligájában is, ezeket a találkozókat mindig kiélezett küzdelem jellemezte.

fotó: Várai Mihály

A Szuperkupa-döntőt beharangozó sajtótájékoztatón az UVSE vezetőedzője, Benczur Márton és a csapatkapitány Faragó Kamilla, az ellenfél képviseletében pedig David Palma vezetőedző és Maica García Godoy csapatkapitány válaszoltak az újságírók, tévéstábok kérdéseire.

„Mindkét csapatnak nagyon sok meccse van, kevés a pihenő.” − nyilatkozott Benczur − „Azonban egy olyan csapat ellen játszani, mint a Sabadell, olyan játékosokkal, mint Maica García Godoy, akire sokan a keretünkből példaképként tekintenek, hihetetlen módon lelkesítő. Ha ez nem tudja felélénkíteni a csapatot, feldobni a kicsit fáradtabb hangulatot, akkor semmi.” A vezetőedző nem szeretett volna találgatásokba bocsátkozni a döntő kimenetelét illetően: „Nagyon nehéz előre látni, hogy mit hoz a napi forma, különösen egy kedd esti mérkőzés esetében. Ők sem gépek, mi sem vagyunk azok. Egy ilyen kupadöntőn bármi előfordulhat, és ugyan a Sabadell-t tartják esélyesebbnek a győzelemre, jó néhány poszton mi sem vagyunk éppen gyengék. A hazai pálya is egyértelműen mellettünk kell, hogy szóljon.”

fotó: Várai Mihály

„Szeretünk itthon játszani, ez a mi várunk, jó lesz, hogy nekünk fognak szurkolni sokan és láthatnak minket egy tétmeccsen.” − tette hozzá Faragó. „Természetesen nyerni szeretnénk, úgy gondolom, mindenki szívvel-lélekkel beleáll majd a mérkőzésbe. A többit meglátjuk…”

„Az UVSE rengeteg energiát belefektet az utánpótlás nevelésébe, a csapat építésébe, ami igazán tiszteletreméltó.” − mondta az ellenfél trénere, David Palma − „Mint minden döntő, ez a mérkőzés is nagyon nehéz lesz. Az idei szezon iszonyúan sűrű minden csapat számára, de igyekszünk tisztességgel készülni az összes meccsre. Reméljük, hogy a legjobb formánkat tudjuk nyújtani a döntőben.”

RD