Többször megütött, majd kirabolt egy idős nőt a villamoson B. Vilmos

  •  
  •  
  •  

Az újpesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki pár tízezer forintért megtámadott és súlyosan bántalmazott egy idős asszonyt – áll a rendőrség közleményében. A feltételezett elkövető a rendőrségi felhívás hatására adta fel magát.

A nyomozás adatai szerint 2018. december 16-án kora délután Budapesten, a Lehel tér irányába közlekedő villamoson az akkor 37 éves budapesti B. Vilmos megtámadott egy idős asszonyt.

A férfi többször megütötte áldozatát, akinek először a nyakláncát akarta megszerezni, ám miután az idős nő a földre esett, az elkövető inkább a táskáját vette el, majd elmenekült.

A sértett a bántalmazás során

közvetett életveszélyes sérülést szenvedett.

A rendőrök a kamerafelvételek elemzését követően azonosították B. Vilmost és elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A kiadott körözés és a rendőrségi felhívás hatására a férfi 2018. december 29-én feladta magát a rendőrségen. Az újpesti nyomozók a férfit őrizetbe vették és rablás bűntett, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.

(Fotónk illusztráció)

, , , , ,