•  
  •  
  •  

Már délelőtt megtelt a Károlyi park a hagyományteremtő újpesti tökfaragásra. Október 30-án kicsik és nagyok egyaránt részt vettek a programon, a gyerekek jelentős mennyiségű édességgel zárhatták a napot, a töklámpások fénye pedig sötétedés után is biztosította a jó hangulatot.

Idén először rendezett tök­faragást az újpesti ön­kormányzat. A termetes zöldségeket a város biztosította, ahogyan a dekorációk elkészítéséhez szükséges eszközöket is. A cél ráadásul nem csak annyi volt, hogy tök­lámpásokat faragjanak, hiszen aki csak tehette, rémisztő jelmezeket öltött, majd pedig kezdetét vette a túra.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

A programon részt vevő gyerekek térképet kaptak, ez alapján megkereshették azokat a helyeket, ahol roppant fenyegető módon kellett megjelenniük. Nem lettünk volna a Harangvirág cukrászda, a Központ bisztró, a Calavera, az Ételműhely, az UP Rendezvénytér, az UP Terasz vagy éppen az Orosz cukrászda helyében:

a jelmezes gyereksereg „Csokit vagy csalunk!” felkiáltással érkezett a megjelölt helyekre.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Ahol persze számoltak a legrosszabb forgatókönyvekkel is, ezért mindenhol inkább csokit és egyéb édességet adtak a félelmetes kicsiknek, csak nehogy csalás áldozataivá váljanak. Az állomásokon pecséteket lehetett gyűjteni, a városházánál pedig Bedő Kata alpolgármester ütötte be az utolsó bélyegzőt, majd kezdődött a tombola.

Bedő Kata (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

 

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

 

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Az egész napos program során nemcsak töklámpást lehetett faragni, hanem volt színezés és arcfestés is, továbbá bábelőadások is várták az érdeklődőket, este pedig a sejtelmesen villódzó gyertyafények mellett közös éneklésre is mód nyílt Kalap Jakab előadása alatt.

VEKOP-6.2.1-15-2016-00001

, , , , , , , , , , , ,