Törő a labda művésze volt

, , ,
  •  
  •  
  •  

Újpest Önkormányzata és az Aposztróf Kiadó a városháza dísztermében mutatta be Dunai Ede Törő visszatér című könyvét és emlékezett meg a lila-fehér labdarúgócsapat 1969-es bajnoki aranyérmének ötvenedik évfordulójáról.

Déri Tibor polgármester beszélt a kerület klubjának húszszoros magyar bajnok, tízszeres kupagyőztes futballcsapatáról. Felidézte, hogy a legendás aranygeneráció 1969-től zsinórban hétszer lett bajnok, amit a mai napig nem tudtak megdönteni, és valószínűleg nem is sikerül majd egyetlen együttesnek sem.

– Törőcsik András, Kese, művész volt, a labda művésze. Tinédzserként, 1974-ben került Újpestre, egy olyan csapatba, amelynek minden tagja klasszis volt. Hamar a közönség kedvencévé vált – mondta, majd kiemelte, a könyv szerzője, az Újpest egykori klasszisának, Dunai III Edének a fia, így első kézből hozta az élményeket, történeteket.

Barabás Kiss Zoltán színművész olvasott fel részleteket a könyvből, majd filmbejátszás idézte fel Törőcsik fantasztikus megmozdulásait, cseleit.

– Az első könyvet is (Út a csúcsra) befejezettnek tekintettem, de a rajongók követelték a folytatást – mondta a Törő-életrajz második kötetéről szólva az író, Dunai Ede, majd elárulta, hogy édesapján kívül Kisznyér Sándor, Törő egykori csapattársa segített sokat a mű elkészítésében.

Kisznyér Sándor az emlékeket felidézve elmondta, zseniális volt Törővel játszani, Dunai III Ede pedig azt emelte ki, hogy Törő egyéniség volt, nem lehetett kordában tartani.

Az est másik eseménye az 1969-es bajnoki aranyérem ötvenéves jubileumának megünneplése volt. Déri Tibor polgármester és dr. Tahon Norbert, a város jegyzője köszöntötték és ajándékozták meg az akkori csapatból jelen lévő tagokat, Káposzta Benőt, Dunai III Edét, Noskó Ernőt, Zámbó Sándort, Nagy Lászlót és Juhász Pétert.

GG