Trippon Norbert: Egy gyenge és gyáva kormány rárontott a saját fővárosára

  •  
  •  
  •  

Nem elég, hogy a járvány elleni védekezéshez sem a főváros, sem a kerületek nem kaptak semmilyen segítséget, még az idén elvesznek Budapesttől 12 milliárd forintot – többek között erről beszélt az ATV Start című reggeli műsorában Trippon Norbert, a Demokratikus Koalíció budapesti elnöke, Újpest alpolgármestere.

Trippon a hétvégi, Budapest-adó ellen szervezett tüntetés kapcsán elmondta:

“Egy gyenge és gyáva kormány rárontott a saját fővárosára, Budapestre. (…) Több tízmilliárdos kár érte például a tömegközlekedés, a gyógyfürdők, a színházak tekintetében a fővárost.”

Külön hangsúlyozta, hogy a kormány

még idén 12 milliárd forinttal, jövőre pedig közel 35 milliárd forinttal rövidíti meg Budapestet.

Trippon Norbert szerint ennek fényében nagyon is indokolt Budapest-adóról beszélni, ami szerinte kifejezetten egy “Budapest-ellenes intézkedés”. Hozzátette: az elvont összegekből akár minden évben fel lehetne újítani a Lánchidat, amire viszont a Fidesz nem hajlandó elegendő forrást biztosítani.

A DK fővárosi elnöke szerint az elégedetlenek száma rohamosan növekedni fog, illetve figyelmeztette a kabinetet:

“Eddig minden olyan kormány, ami bűnös városként tekintett Budapestre, ennek megfelelő válaszban részesült a budapestiek részéről.”

Hangsúlyozta: sem a budapestiek, sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a kerületek nem hagyják zsarolni magukat, és mindent megtesznek azért, hogy vigyázhassanak Budapestre.

Trippon szerint, ha a kormányon múlna, akkor a nyári napközis táborokat is meg kellene szüntetni, de a kerületek továbbra is biztosítják ezt a lehetőséget, és igyekeznek a lakosságnak különféle kedvezményeket adni, legyen szó a lakásfelújításokról vagy az álláskeresési támogatásokról.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője megjegyezte, hogy a kormány mesterségesen igyekszik főváros-vidék problémát és ellentétet kreálni a kérdésből, ami szerinte egy hamis szembeállítás.

Ő úgy látja, hogy a települési önkormányzatiság és működőképesség a kérdés, a kormányzat ezeket igyekszik csorbítani, ez a szándék pedig előbb-utóbb minden ellenzéki vezetésű települést, a nagyvárosokat és a legkisebb falvakat is utol fogja érni. Ezért kell közösen tiltakozni a kormány lépései ellen.

Trippon Norbert hozzátette, hogy a gépjárműadó elvonása a vidéki települések számára is fontos bevétel volt, aminek kiesése a települési működést, karbantartást lehetetleníti el, ezzel pedig az ott élők életét nehezíti meg a kormány.

Kiemelte, hogy az elvonásokkal a kerületi önkormányzatokat is sok milliárdos kár éri.

“A kormány pontosan tudja, hogy a városok mozgástere szűkül, és egyfajta anakondaként tekeredik a városok nyakára és szuszról szuszra próbálja kiszorítani az életet a településekből”

– fogalmazott Újpest alpolgármestere.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

, , , , , , , ,